Még a 20. században is alkalmaztak elefántokat a hadszíntereken
2025. január 31. 09:05 Múlt-kor
Korábban
Elefántok a szántóföldeken
A középkorban és az újkorban a harci elefántok már csak Ázsiában jelentek meg a hadszíntereken, de itt sem támaszkodtak már olyan mértékben a monstrumokra, mint korábban.
Érdekesség, hogy a vietnami hadsereg még 1885-ban is bevetett harci elefántokat a franciák ellen, a sziámiak pedig még 1893-ban is használták őket. A huszadik században már csak szállítási és egyéb kisegítő feladatokra használtak elefántokat.
Nagy-Britanniából az első világháború alatt 1,2 millió lovat és öszvért vezettek a hadszínterekre, így valahogyan meg kellett oldani a hátasok pótlását.
Elefánt a szántóföldön
A britek nagyrészt elefántokkal végeztették a korábban lovak által végzett munkálatokat: a szállítási feladatokon túl a földeken is velük szántottak.
A második világháború alatt a burmai hadszíntéren még alkalmaztak elefántokat. A fahidak építésénél, valamint tankok és mozdonyok szállításánál is igénybe lehetett venni a segítségüket, mivel olyan, természetes akadályokkal teli helyeken is tudtak közlekedni, ahol egy jármű biztosan nem lett volna erre képes.
Probléma pedig csak abból származhatott, ha az ormányosok véletlenül belefutottak egy visító malackondába.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- Felesége mentette meg az őrülettől a különc Salvador Dalít
- Hogyan fonódtak össze a művészet és a mindennapok a Napóleon utáni Európában? Biedermeier!
- Kezdetben nem nyerte el mindenki tetszését a Pesti Vigadó
- Évezredek művészeti öröksége találkozik a legmodernebb ipari technológiákkal a Vásárhelyi Kerámia Szimpóziumon
- „Nem gyűjtő vagyok, hanem magam vagyok a múzeum” - mondta Peggy Guggenheim
- Az Eiffel-tornyot kétszer is megpróbálták eladni ócskavasnak
- Tizhenhét éves korában márt ünnepelt zeneszerző volt Arthur Rubinstein
- Nehezen indult be Karády Katalin pályafutása
- A hímzett kárpit, ami Hódító Vilmos dicsőségét hirdeti
- Mérhetetlen pusztítást okozott a Tet-offenzíva 16:05
- Már Szent István is tiltotta a vasárnapi munkavégzést 15:05
- Még a 20. században is alkalmaztak elefántokat a hadszíntereken 09:05
- Bűncselekmény vagy tragédia volt a Wilhelm Gustloff elsüllyedése? tegnap
- Máig érezhető a véres vasárnap hatása Észak-Írországban tegnap
- Nagy Lajos halála után lánya, Mária lépett trónra, Magyarország első királynője tegnap
- 400 kilométert gyalogolva tiltakozott a sóadó ellen Gandhi tegnap
- 10 meglepetés az űrről 2025.01.29.