Már gyermekkorában is foglalkoztatta az öngyilkosság gondolata Kurt Cobaint
2019. február 20. 16:10 MTI
52 éve, 1967. február 20-án született Kurt Cobain, a Nirvana együttes egykori énekese, gitárosa, szövegírója. A Nirvana népszerűségének növekedése félelemmel töltötte el Cobaint, aki a hatalmas koncerttermeknél, stadionoknál jobban szerette a kis klubok meghittségét. Az 1990-es évek elejétől a folyamatos turnézás, a média állandósult figyelme és gyomorpanaszai miatt heroint kezdett használni, és elindult a végül a halálához vezető lejtőn.
Korábban
Kurt Cobain 1967-ben a Washington állambeli Aberdeenben született. Szülei kiskorában elváltak, befelé fordult, egyetlen örömforrása egy ajándékba kapott gitár volt. Iskolába járni nem szeretett, a festészet és az éneklés vonzotta. A Beatles és a Monkees, később a Kiss, a Black Sabbath, a Sex Pistols zenéjét hallgatta. Már gyerekként foglalkoztatta az öngyilkosság gondolata (két nagybátyja és egyik nagyapja is eldobta magától az életet). Tizennégy éves korában videót készített Kurt véres öngyilkosságot követ el címmel, és gyakran mondta a barátainak: „Szupersztár zenész leszek, aztán megölöm magam, és a dicsőség lángja fog övezni.”
1982-ben elhagyta otthonát, egyik rokonától a másikig vándorolt, nemegyszer híd alatt vagy várótermekben aludt. Az iskolát abbahagyta, punkkoncertekre kezdett járni, majd a Melvins nevű együttes mindenese lett. 1985-ben Fecal Matter néven együttest alapított, néhány hónap múlva Krist Novoselic basszusgitárossal összehozták a Nirvanát. Az együttes a dobosok egész sorát fogyasztotta el, mígnem 1990-ben rátaláltak Dave Grohlra, aki jelenleg a 2012-ben öt Grammy-díjat besöprő Foo Fighters énekes-gitárosa. A Nirvana 1989-ben három nap alatt vette fel Bleach című első albumát. A korongon már a punk, a heavy metal és az indie rock elemeiből összeálló grunge hallható. Az áttörést 1991-ben a Nevermind című album megjelenése hozta meg. A lemez (amelyről a Smells Like Teen Spirit című dal kislemezen is siker lett) vezette a Billboard slágerlistáját, több mint 30 millió példány fogyott belőle, és rendre minden idők legjobb albumai közé választják.
Népszerűségük növekedése félelemmel töltötte el Cobaint, aki a hatalmas koncerttermeknél, stadionoknál jobban szerette a kis klubok meghittségét. Az 1990-es évek elejétől a folyamatos turnézás, a média állandósult figyelme és gyomorpanaszai miatt heroint kezdett használni. Mindez nem sokat segített, mániás depressziója súlyosbodott, a drogot többször is túladagolta. 1992-ben feleségül vette Courtney Love-ot, a Hole együttes énekesnőjét, lánya született. Úgy látszott, egyenesbe jön. A kapcsolat azonban egyre viharosabbá vált, Cobain a banda tagjaival is egyre távolságtartóbb lett. A Nirvana harmadik, egyben utolsó lemeze, az In Utero 1993-ban jelent meg, s bár slágerek ezen is akadtak, már nem aratott átütő sikert, mint a Nevermind.
Egy túladagolás után megpróbálkozott az elvonókúrával, de a kezelést nem csinálta végig, a klinikáról megszökött. Hollétéről napokig nem tudtak, holttestét 1994. április 8-án fedezték fel vidéki otthonában. A hivatalos vizsgálat szerint április 5-én lőtte fejbe magát. Szervezetében drogot és gyógyszereket is kimutattak, de a halála körüli bizonytalanságok azóta is vitákra adnak okot. Az érzékeny zenész nem tudta elviselni a rászakadt sikert, úgy érezte, hogy nem tud hiteles maradni - ez olvasható ki hátrahagyott leveleiből -, pedig a Nirvana szédületes karrierje egyértelműen az ő tehetségének volt köszönhető. Halálával bekerült a 27-esek klubjába, vagyis a huszonhét éves korukban, gyakran rejtélyes körülmények között meghalt rock- és blueszenészek - Robert Johnson, Brian Jones, Jimi Hendrix, Janis Joplin, Jim Morrison - közé.
Húsz évvel később Brett Morgen dokumentumfilmes az HBO produkciójában Cobain: Montage of Heck címmel filmet készített a zenészről. Ez az első olyan film Cobainról, amely családja közreműködésével született, egyik producere lánya, Frances volt. A film készítésekor az alkotó egy bérelt széfben korábban sohasem hallott felvételeket, 200 órányi ki nem adott hanganyagot és több mint négyezer oldalnyi írást talált, ami segített megfesteni egy olyan művész bensőséges portréját, aki egyébként ritkán fedte fel magát a média előtt. A filmet 2015-ben a Sundance Fesztiválon mutatták be.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Súlyosan károsította a kilélegzett szén-dioxid és a mesterséges világítás a lascaux-i barlangrajzokat
- Ragadozó állatok által elejtett prédák maradványaival táplálkozhatott Samu
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Helyben élhették túl a jégkorszakot a Kárpát-medence őshonos növényfajai
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét tegnap
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 2024.09.19.