Már huszonévesen tudományos bestsellert írt a tér-idő szimmetriák elemzéséről Wigner Jenő
2017. november 17. 11:01 MTI, Múlt-kor
Wigner Jenő Pál (Eugene Paul Wigner) Nobel-díjas magyar származású amerikai fizikus, aki részt vett az első atomreaktor létrehozásában 115 éve, 1902. november 17-én született.
Korábban
A budapesti fasori Evangélikus Gimnáziumba járt, majd 1921-től a Budapesti Műszaki Egyetemen, 1924-től a Berlini Műszaki Egyetemen volt vegyészmérnök hallgató. 1925-ben Berlinben doktorált a kémikus Polányi Mihály vezetésével, értekezése úttörő kvantumkémiai munka volt. Az egyetem után hazajött és egy évig az apja tulajdonában levő újpesti bőrgyárban dolgozott vegyészként, de egyre jobban érezte a berlini tudományos élet hiányát. Amikor értesült Heisenberg és Bohr kísérleteiről, azonnal visszaindult Berlinbe, majd Göttingenbe, ahol bekapcsolódott a kvantummechanikával foglalkozó kutatásokba.
Eredményeit 1931-ben könyv formájában jelentette meg Csoportelméleti módszer a kvantummechanikában címmel, mely a fizika ágában tudományos bestseller lett. (A csoportelmélet a geometriai szimmetriákon túlmutató, a fizikai történéseket (például elemi részecskék közötti átalakulások) leíró törvényszerűségek általános alapjait feltáró matematikai módszer.) Könyvében a tér-idő szimmetriák elemzésével, annak olyan új eszközt dolgozott ki, amelyet azóta is használnak az elméleti fizikában.
A fasizmus szele elől az Egyesült Államokba ment, ahol letelepedett, 1937-ben állampolgárságot kapott. A princetoni egyetemen 1930-ban kezdett tanítani. A II. világháború idején Wigner, Szilárd Leó és Einstein mellett tagja volt annak a fizikus csoportnak, amelynek sikerült meggyőznie Roosevelt elnököt arról, hogy az Egyesült Államoknak, a németeket megelőzve, ki kell fejleszteni az atombombát Hitler megfékezése érdekében. Roosevelt az állami támogatást garantálva beleegyezett a tudósok tervébe, ami annyira titkos volt, hogy még alelnöke, Harry Truman sem tudott róla.
Az elnök által létrehozott Uránium Bizottságban Wigner, Szilárd Leó, Teller Ede és Enrico Fermi foglaltak helyet. A program Manhattan fedőnevet kapta és ennek keretén belül Wignerre a Chicagói Egyetem fémfizikai laboratóriumában az elméleti csoport vezetését bízták. Céljuk nagyteljesítményű plutóniumtermelő reaktor megtervezése és megépítése volt. Az első atomreaktort 1942 december 2-án helyezték üzembe. 1945 márciusában a Manhattan Tervet megvalósít fizikusok nevében Szilárd Leó memorandumot fogalmazott meg az atombomba azonnali bevetése ellen. A dokumentumot Wigner Jenő is aláírta és további aláírásokat is gyűjtött.
Wigner 1946-tól Oak Ridge-be dogozott, ahol kutatási igazgatóként az atomerőművek építésének és fenntartásának lehetőségeivel, a hűtőanyagok megválasztásával és a hőelvonás problémakörével foglalkozott. Ezért nevezték a „világ első reaktor mérnökének”. Ő javasolta a grafitos lassítás helyett - amelynek veszélyességét Csernobil is példázza - a vízzel történő lassítást és hűtést. Eredményeiért 1958-ban Fermi-díjjal tüntették ki. 1952-től 1964-ig az amerikai Atomenergia Bizottság tagja volt. 1959-ben megkapta az Eisenhover elnök által alapított az „Atom Békés Felhasználásáért" díjat. A fizikai Nobel-díjat 1963-ban vehette át „az atommagok és az elemi részecskék elméletének fejlesztésért, kivált az alapvető szimmetriaelvek felfedezésért és alkalmazásáért”.
Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat meghívására első ízben látogatott Magyarországra 1971-ben. 1987-ben az Eötvös Lórand Tudományegyetem díszdoktorrá avatta, itt hangzott el utolsó hazai előadása. 1988-ban a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választották, 1994-ben személyesen vette át itthon a Szilárd Leó-érmet. Princetonban hunyt el, 1995. január 1-jén.
Nevéről díjat neveztek el, amelyet Magyar Tudományos Akadémia és a Paksi Atomerőmű Részvénytársaság alapított 1999-ben. A kitüntetést olyan szakemberek, kutatók kapják, akik a magyar nukleáris energetika és fizika terén tevékenységükkel maradandót alkottak. Wigner Jenőről hazánkban iskolát, utcát neveztek el és Egerben szobra áll a róla elnevezett szakközépiskola parkjában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Széchenyi István egy mozaikcsalád élén 10:35
- Hendrick Avercamp találkozása a kis jégkorszakkal 09:50
- Már első rendezésével maradandót alkotott Makk Károly 09:05
- Máig számtalan kérdőjel lengi körül George Patton tábornok autóbalesetét tegnap
- A német katonákat is meglepte a Vörös Hadsereg kegyetlensége tegnap
- Halley-től a majákig: avagy a történelem megszámlálhatatlan világvége-jóslata tegnap
- Magyar áldozatokat is követelt az 1988-as skóciai Lockerbie-merénylet tegnap
- Ott támadtak a németek, ahol senki sem tartotta lehetségesnek tegnap