2022. nyár: Mesebeli menyegzők
ITT támogathatsz bennünket

„Magyarország sokat vesztett.” – Rudolf trónörökös halálának sajtóvisszhangja

2022. március 22. 14:23 Vér Eszter Virág

„Jupiter a maga kedvenceit a halandók közül felhőbe burkolja, s úgy ragadja el az élők sorából. Így lesz halhatatlanná a halandó, így jutott az istenek sorába Romulus.” E sorokkal búcsúztatta az Osztrák–Magyar Monarchia trónörökösét a Budapesti Hírlap 1889. február 1-jén megjelent száma. Rudolf halálát követően – az egymásnak ellentmondó gyilkosságról és önkezűségről szóló korábbi hivatalos közleményeket cáfoló híresztelések hallatán – a lapok érzékelhetően elbizonytalanodtak, így a keresztény kultúrkör halálesetekben alkalmazott tradicionális paneljeivel ellentétben, szokatlan módon a római mitológiából vett szakrális elemekre való utalásokkal, másutt a nekrológok sémáit követve ismert magyar történeti párhuzamok (például Mátyás király alakjának) felelevenítésével vettek búcsút a trón örökösétől, áthidalva a haláleset jellegét övező tisztázatlanságokat. Mindazonáltal e fenti kényszer hatására megjelenő antik komponensnek a későbbiekben már nincs nyoma a Rudolf halála utáni hivatalos kép kiemelt elemeiben.

Rudolf

Viasszal fedett külsérelmi nyomok

Ferenc József, a rá jellemző módon, közszereplőként viszonyult a nyilvánosság előtt a dinasztia – a birodalmat is alapjaiban megrengető – tragédiájához. Az uralkodó alattvalók előtt megnyilvánuló érzelemmentes viselkedése újabb találgatások táptalaját jelentette, magyarországi megítélésében felerősítve érzéketlenségének „toposzát”, egyúttal elősegítve a trónörökös távozásának – egészen más módozatait felvető – legendájának szövődését is. Például engedett arra „következtetni”, hogy Rudolf – a császári családi kötelékből kilépő és polgári nevet felvevő „Orth Jánoshoz” hasonlóan – rangjáról lemondva kezd(het)ett új életet.

Ez a mozzanat nem csupán a magyar nyelvterületen kialakult Rudolf folklórjában bukkant fel domináns jelleggel. Alakját visszatérő népi hősként – általában inkognitóban – jelenítették meg, mindezt összhangba lehetett hozni korábbról közismert személyiségjegyeivel, valamint a sokat bírált „polgárias” jelleget megvalósítani próbáló életvitelével is. Utóbbinak meghatározó részét képezték az alattvalók között rangrejtve megvalósított elvegyülési kísérletei is. A rudolfi életút vélhetően Jókai egyik késői regényének (Ahol a pénz nem isten) cselekményéül is szolgált.

A haláleset váratlansága és módjának vállalhatatlansága miatt az udvar a tragédia részleteit el akarta titkolni, a nagy palástolási igyekezetet azonban tönkretették a hivatalos közlemények egymásnak ellentmondó állításai, amelyek aztán tovább fokozták az olvasóközönség kíváncsiságát, egyúttal pedig növelték a sajtóban megjelentekkel szembeni kételkedést is. A trónörökös – 1889. január 30-i – elhunytáról szóló első hírek, az elrendelt hírzárlat eredményeként Magyarországra is csak „kerülőutakon” jutottak el, megelőzve a (hamis) hivatalos – szívszélütésről szóló – tájékoztatást, amely sokakban rögvest kételyt támasztott annak hitelében.

Voltak, akik a véderőtörvény elfogadtatását kikényszeríteni próbáló Tisza-kormány válságkezelő mechanizmusának egyik újabb elemét vélték felfedezni benne. Noha a helyzet anomáliáját – a sajtót érintő szabályozások, illetve korlátozások ellenére – később a lapok is „megszellőztet(het)ték”: „Meghal egy nagy dinasztia egész hatalmi szférájának örököse, váratlanul, óvatlanul, titokzatosan. Fél napig fekszik holtan s még a hírét is elnyomják. Huszonnégy órán át készül egy hivatalos magyarázat, melyről a huszonötödik órában terjesztői bevallják, hogy hamis volt, s a támogatására felsorolt részletek koholtak. Aztán adnak egy más magyarázatot, támogatására közölnek más részleteket. A felizgatott kedélyek lázát mindez felfokozza, a kétséget növeli, a homályt terjeszti” – kommentálta a két nappal későbbi Budapesti Hírlap, 1889. február 2-án.

Sokakban a hivatalos eljárás visszásságai a „cenzúra fénykorát” idézték: „…a hivatalos klikk, mely szükségesnek tartotta a kegyetlen és szomorú valóságot eltitkolni, arra volt kényszerítve, hogy saját eljárásának következményeit, amennyire lehet enyhítse, s elfogta a táviratokat és konfiskálta [elkobozta] a lapokat. Ez az eljárás, mely a Metterich-korszak hátulsólépcső tradícióira emlékeztet, idővel kétségtelenül lelepleztetett volna; de így még pillanatnyi sikere sem volt” (Politikai Ujdonságok, 1889. február 6.)

A gyászeset lehetőséget biztosított a kormánynak a kegyelet ürügyén a kialakult belpolitikai krízis másik elemével (a véderőtörvény elfogadtatása ellen továbbra is folytatódó tiltakozással) szembeni fellépés visszaszorítását „legálisan” megvalósítani, és ez további rendkívüli intézkedések foganatosítását tette „szükségessé” – a hivatalos indoklás szerint – annak megakadályozására, nehogy „az ország minden vidékén megindult mozgalmak és tüntetések megzavarják az országos nagy gyász komoly méltóságát” (Budapesti Hírlap, 1889. február 2.). Ennek részeként a belügyminiszter rendeletileg szabályozta a hatásköre alá tartozó szervek (a vármegyék és a városok) hivatalos (gyász)megemlékezéseit, amelyekről a megvalósítást követően – ezek előírásoknak megfelelő lebonyolításáról – a korábbi gyakorlatnak megfelelően jelentésben is tájékoztatni kellett a minisztériumot.

Rudolf 1889. február 5-én lezajlott bécsi temetésén, bár az Udvarmesteri Hivatal helyszűkére hivatkozva a testületi részvétel mellőzését kérte, ennek ellenére számos magyarországi küldöttség jelent meg Bécsben. A ravatal megtekintésére vonatkozó korlátozások, valamint a holttest előkészítése (például külsérelmi nyomok viasszal való elfedése) szintén gyanút keltőnek bizonyultak, a temetés mintegy „megrendezettségét” igazolva, amelyet a szertartás szokatlannak ható viszonylagos „puritanizmusa” is fokozott. Az ebből fakadó megütközés, illetve hiányérzet a helyszíni tudósítók beszámolóiból is érzékelhetővé vált: „Magyarország trónjának örökösét […] szinte feltűnő egyszerűséggel kísérték utolsó útjára […]. Aki szemkápráztató pompás látványt remélt látni, aki szemével csupán és nem a szívével nézte a felejthetetlen gyászmenetet, az bizonyára csalódott, az többet fog látni egy törzstiszt temetésénél, de aki a szívével is nézte a trónörökösnek ez utolsó útját, az elé soha méltóságteljesebb, soha szomorúbb látvány nem tárul” – értékelt a Vasárnapi Ujság 1889. február 24-én.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2022. nyár: Mesebeli menyegzők
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Rezső királyfi halálhíreAz ifjú pár, Rudolf az osztrák-magyar Császári és Királyi Haditengerészet (k. u. k. Kriegsmarine) egyenruhájábanRudolf és Stefánia esküvői meneteRudolf és II. Vilmos német egyenruhában, feleségeik társaságában. A kép a nyilvánosságnak készült, valójában messze nem volt ilyen egyetértés, barátság a két férfi között
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár