Ma is betölti eredeti szerepét India ősi víztározói egy része
2021. december 30. 16:21 Múlt-kor
Ha meghalljuk Navghan Kuvo, Adi-Kadi Vav, Rudabaj Vav, Bhamaria Vav, Dada Harir Vav nevét, egy átlagos olvasónak aligha mond sokat. Rani ki vav nevét viszont onnan jegyezhették meg sokan, hogy 2014. június 22-én az UNESCO felvette a világörökségi listájára. A Királynő kútjának is nevezett, csaknem ezer éves építmény évszázadokig víz alatt volt, miután a Szaraszvati folyó elárasztotta. A régészeti feltárásoknak köszönhetően ma már sokkal jobban ismerhetjük a középkori India építészetének egyik legfontosabb örökségét.
Korábban
A Királynő fenséges kútja
Rani ki vav nevében a „vav” szó olyan tipikus hindu építményt jelent, amely egyszerre szolgált víztárolási, szociális és spirituális célokat.
A gudzsaráti tározók különlegességét az adja, hogy az emberek a vavok hűvösében sétálhattak le a vízfelülethez, és a hűs épületekben kialakított tereken pihenhettek meg, vagy beszélhettek másokkal. Egyes vavokban lehetőség nyílt fürdésre is.
Ezek az épületek általában egy lefelé tartó tekintélyes lépcsősorból, és a hozzájuk tartozó hatalmas aknából állnak, amelynek több szintje volt. A legfontosabb céljuk természetesen a monszun idején érkező nagy mennyiségű víz megőrzése volt a szárazabb hónapokra. Olykor rendkívül gazdagon díszítették őket, különösen jelentősek a szobrászati emlékeik.
Az épülettípus legimpozánsabb példánya kétségtelenül a gudzsarati Patan területén álló Rani ki vav, amelyet Udajamáti királyné építtetett a férje, a Szólanki-dinasztiából származó I. Bhimdev (1022-63) emlékére.
A 11. század közepén épült víztározó megrendelője alighanem homályban maradt volna, ha egy XIV. század eleji forrás meg nem őrzi a nevét. A Rani ki vav 70 méter hosszú, 23 méter széles és 28 méter mély. A világörökségi helyszín 4,68 hektár kiterjedésű.
Az épülethez tartozik egy 30 km hosszúságú alagút is, amely a közeli Sidhpur városába vezet, és amely alkalmas volt arra, hogy az uralkodó elmeneküljön a víztározóból. Jelenleg kövekkel és agyaggal van eltömve.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap