„Ölök ha kell! Vagy mégsem?” – így változott a katonák ölési hajlandósága a háborúk során

Gyermekeink, a gyilkológépek

Grossman tanulmányaiban és interjúiban rendszeresen támadja az erőszakos videojátékokat és filmeket. Véleménye szerint ezek hasonlóan kondicionálják a játékosokat a gyilkolásra, ahogyan a modern kiképzési módszerek, de a videojátékok nem tanítják fegyelemre felhasználóikat. Az erőszakos médiatartalmak tehát kontroll nélkül végzik el azt a munkát, amit a hadsereg ellenőrzött körülmények között tesz. Grossman példaként hoz fel olyan iskolai lövöldözéseket, ahol az elkövető bár életében először fogott fegyvert, mégis pontos és végzetes lövésekkel volt képes végezni az ártatlan áldozatokkal, amit egyértelműen a „first person shooter” típusú játékoknak tulajdonít.

Grossman állításai természetesen több ponton is támadhatóak. A szakértő ugyanis néha túlságosan nagy szerepet tulajdonít a pszichológiai hadviselésnek és mintha megfeledkezne arról, hogy a háború természetét gazdasági, társadalmi és technikai tényezők is befolyásolják. Az általa hivatkozott felmérések hitelességét (így a Marshall-féle felmérést is) más szakértők és egykori veteránok is támadták. A videojátékokkal kapcsolatban is számos ellentmondásos tanulmány látott napvilágot, melyek közül több éppen ellentétes hatást ír le, mint amit Grossman állít. Grossman ráadásul olyan mészárlásokat is a videojátékoknak tulajdonít, ahol az elkövető egyértelműen pszichopatikus jegyekkel bírt és tettének valószínűleg az égvilágon semmi köze ahhoz, hogy játszott-e valaha erőszakos játékkal (lásd a norvég tömeggyilkos, Anders Breivik esetét).

Tagadhatatlan viszont, hogy embertársaink megölése semmiképpen sem számít természetes viselkedésnek, így a katonáknál mindenképpen komoly biológiai és morális gátat kell áttörni ennek végrehajtásához. Grossman azt is kiemeli, hogy a modern kiképző módszerekkel ugyan rávehetőek a fegyveresek arra, hogy hatékonyan pusztítsák az ellenséget, de arra nem, hogy ezzel a tudattal nyugodtan éljenek együtt a későbbiekben. A vietnámi háborúban, ahol az ölési hajlandóság már 90% felett mozgott, a hazatért katonák rémálmokról, poszttraumás stresszről és komoly lelkiismereti problémákról számoltak be. Az iraki háborút követően pedig rengeteg egykori veterán követett el öngyilkosságot, mert nem tudott együtt élni a nyomasztó élményekkel.

A szomorú igazság viszont az, hogy hiába van a génjeinkbe kódolva, hiába plántálták belénk a tízparancsolattal az ölés tilalmát, az emberiség újra és újra áttöri saját biológiai és morális gátjait.  A modern hadviselés által a gyilkolás sokszor gombnyomásra, rakéták által történik, teljesen személytelenül. Az eredmény pedig még borzasztóbb, mintha kardokkal és lándzsákkal koncolnánk fel egymást...

1. Sokkoló statisztikák
2. A harci kedv javítása
3. Gyermekeink, a gyilkológépek

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés

• Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
• Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
• Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
• A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
• Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
• Batu kán és a szláv favágók