Hihetetlen megszállottság és tehetség kellett ahhoz, hogy néhány év alatt táncosnőből színésznő, filmsztár, majd rendező legyen egy férfiak uralta világban. Leni Riefenstahl, a Hitler-rezsim imázsának megteremtője túljárt az urak eszén: az ősi fegyvereket, a szépséget és a vonzerőt vetette be a karrierért folytatott harcban.

Gyűlöletből és szeretetből egyaránt kijutott neki. Zavarba ejtő alakjáról még ma is folynak a viták, pedig már majd húsz éve, hogy 2003-ban – 101 éves korában – elhunyt. Mindenkit túlélt, akinek csak köze lehetett a szépséges-szörnyűséges XX. század történelméhez.

A hegyek csábító lánya

„Mintha több életet éltem volna, amelyek hol a magasba emeltek, hol a mélybe taszítottak, és sose engedtek egy pillanatnyi nyugalmat – csakúgy, mint az óceán hullámai.” 85 évesen írt Emlékeim című önéletrajzának első mondata ez, és bár Leni Riefenstahlnak – finoman szólva – nem volt erőssége az őszinteség, mindaz, amit az életét irányító belső késztetésekről megfogalmazott, igaz lehet. Hihetetlen szorgalmát brandenburgi lakatossarj apjától örökölhette, aki, mint afféle „selfmade man”, vállalkozóként tisztes vagyonra tett szert. A művészi ambíciót viszont az édesanyjától, aki színésznői ábrándokat szőtt, de a Kelet-Poroszországból elszármazott kőművesmester tizennyolcadik gyermekeként erre semmi esélye sem lehetett. A családi legendák szerint a mama, amikor állapotos lett, kezét a hasára téve így imádkozott: „Jóságos Isten, ajándékozz nekem egy gyönyörű kislányt, akiből majd híres színésznő lesz!” Az 1902. augusztus 22-én született, Helene Bertha Amelie-nek anyakönyvezett kislány valóban igen vonzó teremtéssé serdült, és művészi hajlandósága is korán megmutatkozott. A zene és a festészet mellett a színház érdekelte, a Hófehérke egyik balettelőadásán valóságos extázisban tört ki. A sikert is korán megtapasztalta.

Táncnövendékként a korabeli híres zeneszerző, Ferruccio Busoni zongorajátékára a nyilvánosság előtt „táncra perdült”: a művész megsimogatta a haját, és nagy jövőt jósolt neki. Bár viszonylag későn, 19 évesen – szinte „aggastyánként” – kezdett balettozni, hamar behozta társait: Leni modern táncokkal is kísérletezett, és szólófellépéseivel tomboló sikert aratott Európa-szerte. Még Max Reinhardt, a berlini Deutsches Theater nagy hatalmú igazgató rendezője sem tudott ellenállni a bájainak, s leszerződtette. És még mennyien hódoltak be szépségének…!

Akadt, aki – mint a gyerekkori jó barát – öngyilkosságot kísérelt meg, amikor vágyainak netovábbja visszautasította, de volt olyan férfi is, aki szinte egész életében a rabja lett. Sokáig Henry Sokal, a gazdag üzletember finanszírozta a fellépéseit, a legenda szerint Leni első nyilvános szereplésére is ő bérelte ki a müncheni TonHalle-t; a világháború utáni inflációs időben a férfinak mindössze egyetlen amerikai dollárjába került az este. Ezt az epizódot Leni az emlékiratában sem hallgatta el, de „az első férfi az életemben” kitüntető címet mégsem Sokal kapta. A nála majd húsz évvel idősebb Otto Froitzheim teniszbajnok – meséli a rendezőnő – valósággal megerőszakolta, majd a kezébe nyomott pénzzel még meg is alázta. A férfi később mégis sokáig vőlegényként szerepelt az oldalán, míg ki nem derült: megcsalta Lenit, és ezt a nő már nem bocsátotta meg. Mintha olcsó forgatókönyveket lapozgatnánk: Leni Riefenstahl önéletrajzában számtalan férfiről olvashatunk hasonló történetet. 

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2020. tél számában olvasható.