2020. tél: Legendás anyósok
ITT támogathatsz bennünket
Herczeg Renáta

A Fáy család fáji kastély

Mint amikor egy zenekar befejez egy zeneművet, és szép sorban elhallgatnak a hangszerek, s végül a csend veszi át az uralmat, oly nesztelenül, fokozatosan pusztul el a Cserehát egyik impozáns kiskastélya, a fáji Fáy-kastély. Pedig a gyönyörű nyitány után igazi mesterdallamok is kísérték sorsát. A família a birtokot a legendák szerint II. Endre idejében kapta, és a királyi adományt V. István is megerősítette. A család a nevét már a XIII. századtól Fáyként használta. A településen nemesi épületet a XVII. századból említenek a források, valószínű, hogy a mai kastély falai rejtik a régi köveket is.

A zenei párhuzam nem véletlen, hiszen a kastélyt építtető család tagja, Fáy István zenész és zenetörténész a XIX. század elején évente rendszeresen tartott koncerteket az épületben. A máltai lovagok közé lépő ifjú nemes alig múlt húszéves, amikor megalapította a Fáji Hangművészeti Társaságot, amit a „Muzsika Akadémiájának” titulált, és ahol a gróf maga is zongorázott. A társaság évente háromszor rendezte meg a zenei találkozóját, amelyet mai nyelven talán jamboree-nak is nevezhetünk.

Hódolat Pánnak

Ekkortájt még nem hallgattak a múzsák, örömzenéléstől visszhangzottak a barokk kastély falai. Ilyenkor összegyűltek a környék zeneértői, és főként magyar zenét játszottak a hallgatóságnak. 1830-ban – igazi kuriózumként –, egy évvel a párizsi ősbemutató után itt csendült fel Rossini Tell Vilmosa. A gróf állandó levelezésben volt barátaival, akik gyakran kottákat küldtek neki, amelyeket ő átírt, vagy éppen dicsérő szavakkal méltatta zenei hangzásukat, és alkalomadtán a rendezvényein is bemutatásra került közülük egynéhány.

Fáy István azért alakította át többször a XVIII. században épített barokk kastély dísztermét, hogy igazi koncertélményt teremtsen. A födémet elbonttatta, megnövelte a belmagasságot, így a terem ablakai kissé megnyúltak. A kastélyt tájképeket ábrázoló klasszicizáló festéssel tette díszessé, emellett nagyobb könyvtárat alakított ki, és a falakon sorakozó ősi képtárat értékes műgyűjteménnyel gyarapította. Öt évig tartott a koncertsorozat, majd a nemes a világi élettől visszavonultan a gazdálkodással foglalatoskodott tovább. Számos peres ügybe keveredett, emiatt többször járt Bécsben is, ahonnan felháborodott leveleket küldött haza.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2020. tél számában olvasható.

Előfizetési lehetőségek

Digitális

Digitális formában
szeretnék előfizetni
a magazinra vagy korábbi
lapszámot vásárolni

vásárolok

Nyomtatott

A magazin nyomtatott
verziójára szeretnék
előfizetni vagy már korábban
megjelent lapszámot vásárolni

vásárolok
Bezár