Legendás beugrások és előadásmentések kötődtek Szatmári Lizához
2024. július 22. 11:20 MTI
Elhunyt Szatmári Liza színésznő. A művész, aki 1951 óta volt a Vígszínház tagja, szombaton, életének 97. évében halt meg – közölte a teátrum vasárnap az MTI-vel.
Kép forrása: Facebook/ Mint Földön a csillag
Korábban
Mint írták, Szatmári Liza 1928 márciusában született Hőgyészen. Miután a család Budapestre költözött, balettozni és szteppelni tanult, és artista iskolába járt.
Már az 1930-as években színpadra lépett, kisgyerekként a Szent István körúton is fellépő Lakner Bácsi Gyermekszínházában Ruttkai Évával játszott együtt, akivel gyerekkori jó barátok és szomszédok voltak.
Férjével, Szatmári Istvánnal a Nemzeti Színházban ismerkedett meg, majd 1951-ben Várkonyi Zoltán hívására együtt szerződtek a Vígszínházba, amely akkor a Magyar Néphadsereg Színháza nevet viselte. Liza testvére Ruttkai Éva öltöztetője lett a teátrumban, ami még erősebbé tette a köteléket közöttük.
Szatmári Liza az Antigonéban Ismenét játszotta, Kárpáthy Gyula Zrínyi című drámájában Eszéki Marit, A néma leventében Gianettát, de pályája során többnyire epizódszerepekben nyerte el a közönség szeretetét. Gombrovicz Operettjében azzal aratott nagy sikert, hogy szteppelve ment ki a színpadról.
1971-ben Varsányi Irén-emlékgyűrűt, 1995-ben Aase-díjat kapott, amelyet Gobbi Hilda alapított az epizódszerepekben kimagasló teljesítményt nyújtó színészek számára. 1996-ban átvehette a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét, 2008-ban pedig megkapta a Gobbi Hildáról elnevezett életműdíjat.
Több mint hetven szerepet játszott el a Szent István körúton, több legendás beugrás, előadásmentés, gyors szerepátvétel is fűződik a nevéhez, és egy díj, amelyet a férje emlékére alapított „A kiscsillag is csillag” néven. Ezzel az elismeréssel minden évben a legjobb epizódalakítást jutalmazza a társulat tagjai közül titkos szavazással kiválasztott zsűri.
Utolsó szerepét a 2015-ben bemutatott A testőrben kapta. 2020 februárjában, 92 évesen lépett utoljára színpadra a Pesti Színházban a Sógornők előadásában.
A Vígszínházban, illetve elődjében tizenegy igazgató alatt dolgozott, több száz kollégával szerepelt együtt. Ilyen hosszú időt talán a világon senki más nem töltött el ugyanannál a társulatnál. Nem csak a színpadon, az életben is magával ragadó volt bájos személyisége, szépsége és szerénysége – írták a közleményben.
Szatmári Lizát a Vígszínház saját halottjának tekinti.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.