Las Vegas-t 35, Disneylandet 59 évvel előzte meg a lágymányosi Konstantinápoly, Buda szórakoztató-negyede
2020. július 11. 08:33 Jamrik Levente
Korábban
Szex, erotika, pompa és gyilkosság
Ezen a telken építteti fel 1894-ben Fellner és Helmer bécsi építészmérnökök tervei alapján az Első Fővárosi Orfeum néven futó újabb mulatóját, amelynek belső berendezéséről a kortársak csak szuperlatívuszokban beszéltek: a jobb láthatóság miatt a nézőtér a színpad felé lejtett, a bútorok barokk stílusban készültek, szokatlan húzásként a széksorok között még vacsorázni is lehetett.
A karzaton büféasztalok terpeszkedtek, a kiszolgálószemélyzet pedig válogatott, csinos lányokból állt. A mulató bámulatos pompával berendezett télikertje még Krúdy Gyulát és Ady Endrét is megihlette. Tőlük tudjuk, hogy itt a falakat bársony és damaszt drapériákkal, drága perzsa faliszőnyegek burkolták, a díszesen kovácsolt, lámpákkal felszerelt vasoszlopok tartotta üvegtető alatt pedig pálmafák bólogatták fejüket a huzatban, a plafonról pedig egy „szénásszekér” méretű villanycsillár lógott le. Itt gyülekeztek a válogatott szépségű büféslánykák is, akik a bőrkanapékon elterülve lesték a vendégek hívó szavát.
Az Orfeum kínálata túlhaladta a világhíres bécsi Romacher varieté színvonalát is. Rendszeresen fellépett ezen a színpadon Raden műlovarnő és fekete paripája, Josef Linzer énekes, Fregoli az átváltozóművész és Cody, a trambulinról lövöldöző ezredes. Ám az egyik legnagyobb szenzációt mégis a kitűnően táncoló és éneklő, vörösesszőke hajával, dús kebleivel operáló Carola Cecília jelentette, akinek csalfa kegyeiért Lazarovits Zdenkó bácskai nábob hajlandó volt közel egymilliós örökségét is feláldozni, mindezt akkor, amikor a MÁV elnöke sem keresett többet évi tizenötezer koronánál.
Cecília betyárruhában előadott mutatványán csak két előadás tett túl, a Frauen Batallion - azaz Női zászlóalj - nevű operett kétszáz, testhez simuló dresszbe öltöztetett „szemérmetes” lány kánkán tánca, illetve az Amerikából importált hat Barrison-lány – akik csinos gyermeki arcuk ellenére a legpajkosabb tartalmú kuplékat adták elő.
Somossy jó művészi érzékkel a főbb előadások szünetében vagy szókimondó eredményei miatt külföldön is rögtön utánzott sanzonokat, színházi találatokat adatott elő brettli művészeivel, vagy hiányos öltözetű táncosnőivel ejtetett egy-két félreérthető mozdulatot – kikről ma már csak egy személyre tart igényt az utókor emlékezete, nevezetesen a Mágnás jelzővel illetett Turcsányi Elzára, aki Schmidt Miksa bútorgyáros, a Kiscelli kastély hajdani tulajdonosának szeretője volt. Az egykori kolléganői által sokat irigyelt gyönyörű hölgy sorsa egyébként nem volt annyira irigylésre méltó.
Az Est című napilap 1914. január 10-ei tudósítása szerint, miután a mosónő lányából dívává lett Elza ékszerlopáson kapta Kóbory Rózsi 26 éves komornáját, és annak szeretőjét Nick Gusztáv péklegényt, azok meglepetésükben inkább egy törülközővel megfojtották úrnőjüket, nehogy lelepleződjenek a hatóság előtt. A bizonyítékként használható holttestet egy kosárba tuszkolva a Dunába dobta e két szerencsétlen, amelyre másnap hajnalban talált rá Katzenberger Márton és Szabó Márton, a két galamblelkű kavicsszállító fuvaros. Az öreg Schmidt bánatában a kastély mellé építtetett kápolnával búcsúztatta el egykori szerelmét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 19:05
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap