Lányukat megölette volna, férjét azonban eltemetni sem akarta Svédország őrült királynéja
2018. november 30. 08:36 Múlt-kor
Korábban
Mélyülő őrület
A mennyezet egyik gerendája titokzatos módon a bölcsőre esett, és majdnem összenyomta a kisdedet. Egy másik alkalommal – látszólag baleset folytán – leesett egy hosszú lépcsőn, azonban túlélte. Később egy dajkát vontak felelősségre azért, hogy egy kőpadlóra ejtette a gyermeket, akinek emiatt egész életében görbe volt az egyik válla. Nyilvánvaló volt azonban, hogy a valódi felelős a királyné volt.
Gusztáv Adolf, látva a helyzetet, nem osztott Mária Eleonórának semmilyen szerepet a gyermek nevelésében – helyette féltestvéréhez, Katalinhoz került. A király – látszólag lemondva arról, hogy további gyermekei szülessenek – eltökélte, hogy fiúörököshöz méltó neveltetést ad Krisztinának. Magával vitte csapatszemlékre, lőni, lovagolni és vadászni tanította. E környezetben a kislány hamar megtanult cifrán káromkodni és értékelni a trágár vicceket is.
Az uralkodó eközben továbbra is folyamatosan az életét kockáztatta Európa csataterein. Két évi könyörgés után végül 1630-ban megengedte, hogy Mária Eleonóra meglátogassa német földön, először a mecklenburgi Wolgast várában elszállásolva őt. 1632 novemberében már a thüringiai Erfurtban látogatta meg őt a király, aki nem sokkal később, november 16-án Lützennél megvívta utolsó csatáját is: egy hátát érő lövés után a földre esett lováról, amely egy darabon húzta tovább a sebesült királyt. Gusztáv Adolf végül sikeresen kiszabadította lábát a kengyelből, ezután azonban újabb lövés érte, ezúttal a fején. A csata után arccal lefelé fekve találtak rá katonái, az ingén kívül mindentől megfosztva.
1633-ban Mária Eleonóra visszatért Svédországba szeretett férje bebalzsamozott holttestével. Több mint egy éven keresztül nem volt hajlandó eltemetni – szándéka az volt, ne temessék el addig, amíg őt nem temethetik el vele együtt –, Krisztinát pedig arra kényszerítette, hogy fekete függönyökkel borított szobákban lakjon, ahová még a napfény sem jutott be. Ennél is bizarrabb rendelkezése volt, hogy Krisztina vele egy ágyban aludjon, amely fölé helyezték azt a koporsó alakú arany ereklyetartót, amelyben Gusztáv Adolf szíve volt. A kiskora óta deformált vállal élő Krisztina számára ez egyáltalán nem volt kényelmes, és csak rosszabbá tette anyja állandó zokogása. A gyermek királynő hamar megbetegedett: fekély jött létre bal mellén, amely óriási fájdalmat okozott neki. 1634 nyarán, mintegy 18 hónap után végül eltemették a királyt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap