Közösen emlékeznek Madách Imrére a határ két oldalán
2019. október 10. 16:40 MTI
Madách Imrére emlékeznek halála 155. évfordulóján a Nógrád megyei Csesztvén és a szlovákiai Alsósztregován pénteken; a programokon szó lesz arról is, hogy milyen szerepet töltöttek be a nők a költő életében.
Korábban
Mócz Zoltánné, a csesztvei Madách Imre Emlékház munkatársa az MTI-nek elmondta: a Madách Irodalmi Napokat hagyományosan közösen rendezi meg a Szlovák Nemzeti Múzeum - A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma (SZNM-SZMKM) és Csesztve község önkormányzata.
A program Magyarország egyetlen Madách-emlékhelyén, a csesztvei Madách Imre Emlékházban kezdődik. A vendégeket Palman Imre polgármester köszönti, majd koszorúzást tartanak Madách Imre szobránál.
Emlékbeszédet mond Jáky Judit, Márai Sándor életművének és szellemi hagyatékának gondozója, valamint Szászi Zoltán, író, költő.
Az alsósztregovai Madách-kastélyban, a költő szülőhelyén Luboslav Dobricky polgármester és Jarábik Gabriella, a szlovákiai múzeum igazgatója köszönti a résztvevőket.
Praznovszky Mihály irodalomtörténész A nők szerepe Madách Imre életében címmel tart bevezető előadást, míg Szászi Zoltán a Madách család történetéről szól. Jáky Judit és Grosschmid Péter a Madách és a Márai család kapcsolatát mutatják be.
Alsósztregován is koszorúzást tartanak Madách Imre síremlékénél, az emlékbeszédet Grosschmid Péter, Madách Alíz unokája mondja el.
Madách Imre 1823. január 20-án született és 1864. október 5-én halt meg Alsósztregován, 1844 decembere és 1853 szeptembere között lakott Csesztvén.
Itt élte házassága első, boldog éveit Fráter Erzsébettel, itt születtek meg a gyermekei, a csesztvei időszakban tevékeny részese volt Nógrád politikai életének. 1862 augusztusában Madách itt fogadta az Ember tragédiája című műve felfedezőjét, Arany Jánost.
A kúria 1964-től múzeum, parkja természetvédelmi terület. Az emlékházat 2012-ben újították fel, megújult az állandó kiállítás is, a tárlatot interaktív technikai eszközökkel egészítették ki.
A mini színpadon az adott kort idéző ruhába beöltözve eljátszható a drámából egy-egy szín, a látogatók megismerhetik a Tragédia filmes és színpadi feldolgozásait is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap