Különleges fotók több ezer jugoszláviai menekült mindennapjairól, akik Egyiptomban vészelték át a II. világháború végét

2017. június 12. 15:58

A Sínai-félszigeten lévő, a Szuezi-csatornához közel eső, egyiptomi El Shatt britek által alapított táborát 1944 nyarán több mint harmincezer menekült lepte el. Többségük Jugoszláviából, azon belül is Horvátországból érkezett, miután 1944-ben német offenzíva kezdődött a térségben. A menekültek 18 hónap után, 1946-ban tértek vissza szülőföldjükre. Egy ritka fotógyűjtemény mutatja be a tábor lakóinak mindennapjait.

Korábban

1944 nyarán a németektől függő, ám nevét tekintve Független Horvát Állam megkísérelt átállni a szövetségesek oldalára, azonban a németek lefülelték az államcsínyt, és megtorló akciót indítottak a térségben. Ennek köszönhetően Horvátország déli részén több tízezren szöktek át a környező kis szigetek, Makarska, Vodice, Hvar, Vis, Korčula, Ravni Kotari, Bukovica egyikére, vagy a partizánok főhadiszállásaként működő Vis szigetére. Innen továbbindultak Olaszország partjai felé, ahol még javában zajlott a németek és a szövetségesek közti küzdelem. A britek először Bariba, majd Tarantóba evakuálták a jugoszláv (főként horvát nemzetiségű) menekülteket, ám végül úgy döntöttek, nagyobb biztonságban lesznek a brit fennhatóság alatt álló Egyiptomban.

A britek a Szuezi csatorna közelében lévő El Shattban rendezték be a tábort, amelyet öt kisebb bázisra osztottak. A családok sátrakban kaptak menedékhelyet. Bár a körülmények igen kezdetlegesek voltak, igyekeztek megteremteni a mindennapi élethez szükséges feltételeket. Mosodát indítottak, iskolát alapítottak, különféle műhelyeket rendeztek be, kórus szerveződött az osztrák születésű Josip Hatze karmester vezérletével, sőt még egy újságot is elindítottak.

A 18 hónap alatt közel háromszáz házasság köttetett és 650 újszülött látta meg a perzselő egyiptomi napot. A képeken is jól látszik, ahogyan a horvát menekültek pihennek, festenek, szobrászkodnak, zenélnek, a gyermekek játszanak, hintáznak, libikókáznak, fürdenek a Szuezi-öbölben, miközben egy csatahajó úszik el mögöttük. A menekültek élete azonban nem volt fenékig tejfel: a tábort többször érte bombatalálat, a forró égöv és a bélbetegségek számos menekült életét követelték, és csupán 1946-ban térhettek vissza szülőföldjükre. Ma 825 sír áll az egykori táborban, ahol azon – főként idős – jugoszlávok pihennek, akiknek szervezete nem bírta a forró éghajlatot.