Kosárlabdázással és kertészkedéssel is szívesen töltötték idejüket a legvéresebb kezű diktátorok
2024. augusztus 25. 09:50 Kulcsár Ádám
Korábban
Fidel Castro, a baseball szerelmese
Kuba három és fél éve elhunyt vezére akár profi baseballjátékosi karriert is választhatott volna magának, ha úgy alakul, hogy nem forradalmi útra lép, és nem a kommunizmust kezdi építeni országában.
Az 1940-es években a Havannai Egyetem hallgatójaként élt-halt a baseballért, csavart labdájáról messze földön híres volt, és állítólag több profi csapat is érdeklődött utána.
A Pittsburgh Pirates mellett 1949-ben a New York Giants egy szaftos ajánlattal kereste meg, amely 5 ezer dolláros aláírási bónuszt tartalmazott.
Az amerikai csapat azonban lekésett a dobójátékosról, aki ekkorra már keményen ostorozta az USA imperializmusát. Ugyanakkor egyes források szerint nem volt könnyű a döntés: Castro napokig gondolkozott az ajánlaton, amelyet végül visszautasított.
Ezzel a tettével be is írta nevét a sporttörténelem nagykönyvébe, ugyanis ő volt az első latin-amerikai játékos, aki nemet mondott a Giantsnek. Érdemes belegondolni, hogy mi lett volna, ha a hidegháború egyik legemblematikusabb figurája feladja politikai ambícióit, és a sportnak szenteli az életét.
A szigetország baseballcsapatának fanatikus szurkolója szabadidejében halászattal, vadászattal, olvasással is foglalkozott. Habár a golfot burzsoá játéknak tartotta, nem egyszer rajtakapták, hogy ennek a „káros szenvedélynek” hódolt.
A búvárkodásnak is sok időt szentelt, amit az ellene folyamatosan merényleteket szervező CIA igyekezett kihasználni: egyszer egy robbanóanyaggal telepakolt, színes „kagylóhoz” akarták odacsalogatni, más alkalommal búvárruháját tervezték mérgező gombával bevonni, hogy bőrbetegséget kapjon. Egyik merényletkísérlet sem sikerült.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap