Kilenc uralkodó a középkorból, akit csak „Nagy” néven emlegetett az utókor
2017. augusztus 30. 15:51
Korábban
Akinek egy évezredes jogrendszert köszönhetünk
A 6. század közepén uralkodó bizánci császár, Nagy Jusztinianusz egyike volt a korszak legambiciózusabb és legtehetségesebb uralkodóinak. Élete nagy álma volt, hogy újra egyesítse az egykor a Római Birodalomhoz tartozó területeket és ezen célja megvalósításához közelebb jutott mint bárki más a történelem folyamán. Legfőbb hadvezére, Belisarius sikeresen elfoglalta a keleti gótok uralta Itáliát, a vandálok észak-afrikai királyságát, sőt még egyes hispániai területeket is.
Jusztinianusz hódításainál azonban maradandóbbnak bizonyult törvényalkotói tevékenysége. Utasítására a bizánci jogászok összegyűjtötték és rendszerezték a római császárok rendeleteit, majd az egyéb jogforrások szövegeit is. A gyűjteményt végül kiegészítették a Jusztinianusz alatt hozott törvényekkel is, ezzel létrehozva a római jog első és mindmáig alapvető gyűjteményét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap