Kilenc sorsdöntő ütközet a középkorból, amely megváltoztatta a történelem menetét
2017. szeptember 1. 08:38
Korábban
A csata, amely örökre megváltoztatta Angliát
Az előkelő és befolyásos családból származó Harold Godwinson Hitvalló Eduárd halálát követően került az angol trónra 1066 első napjaiban. A II. Harold néven uralkodó király azonban mindössze 10 hónapon keresztül viselhette a koronát. Országára két veszedelmes ellenség is szemet vetett, nevezetesen III. Harald norvég király és az akkor még csak Fattyú Vilmos néven ismert normandiai herceg.
A norvég királlyal (akinek seregében harcolt Harold öccse, Trostig is) az észak-angliai Stamford Bridge-i csatában szállt szembe és kemény küzdelemben döntő győzelmet aratott: III. Harald maga is ott veszett a csatatéren, amely így az utolsó Angliát érő viking invázió záróakkordja is volt egyben.
Harold ekkor dél felé fordította a csatában kimerült, de a győzelemtől fellelkesült seregét és erőltetett menetben indult az időközben Hastings városánál partraszálló normannok megállítására. Az angolszászok egy magaslaton foglalták el pozícióikat és pajzsfalat formáltak.
Amikor a csata elkezdődött, úgy tűnt, Harold Godwinsonnak sikerül a lehetetlen és a második hódítót is legyőzi. Katonái szilárdan állták Vilmos nehézlovasságának rohamait, sőt, egy alkalommal maga Vilmos is lezuhant a lováról és csak a szerencsének köszönhette életét. A támadók, látva erőfeszítéseik hasztalanságát, új taktikához folyamodtak. A normann lovasság menekülést színlelt, ezzel arra késztetve az angolszászokat, hogy adják fel fegyelmezett formációjukat, ezzel sebezhetővé téve őket.
A normann hadsereg a „menekülésből” aztán egyszer csak ismét támadásba váltott és lekaszabolták a meglepett angolokat. Harold – az utolsó angolszász király – szintén elesett a csata forgatagában, így a szigetország trónját Vilmos szerezte meg, aki korábbi nem túl hízelgő ragadványnevét a sokkal hangzatosabb „Hódítóra” cserélhette.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap