Kilenc fegyver, amellyel az ókori Egyiptom világverő hatalommá vált
2020. december 10. 08:36 Múlt-kor
Korábban
A harci szekér
Mielőtt a legtöbb tenyésztett lófajta elég nagy méretű lett volna ahhoz, hogy rajtuk ülve harcoljanak a seregek, a harci szekér volt az ókor leggyorsabb és legfélelmetesebb hadigépe.
Egyiptommal szintén a hükszoszok ismertették meg a harci szekér könnyű, rendkívül mobil változatát, amelynek padlója rugalmas bőrből készült, a kerekek rezgésének elnyelésére. A meggazdagodott Újbirodalom volt azonban az a hatalom, amely nagy számban vetette be őket a harcmezőn.
Elliott elmondása szerint az egyiptomiak gyorsan mozgó „fegyverplatformként” kezelték a harci szekeret, amelynek személyzete egy hajtó és egy harcos volt.
„A harci szekerek körbeszáguldtak a csatamezőn, miközben a harcos kompozit íjából egymás után lőtte az ellenséget nyilaival, mint afféle ókori géppuskakezelő. A szekérről dupla tegzekben lógtak a nyilak és a gerelyek is, az egyiptomiak pedig több száz ilyen mobil géppuskafészket megengedhettek maguknak.
Az ókori csataleírások nagy szekéralakzatokról számolnak be, amelyekben száznál is több szekér rontott az ellenségre, vadul támadva szárnyait és hátsó állásait. Az egyiptomi harci szekér sebességével és manőverezőképességével csak fegyverzete ért fel, amely nem csupán a nyilakat és a gerelyeket, de a közelharchoz több hopest és csatabárdot is magában foglalt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05