Kijárási tilalom vagy éjjeli vérfürdő – mit tettek a spártaiak a helótákkal?
2016. december 22. 08:38 Hegyi W. György
A rejtélyességhez két dolog szükséges: a kevés megbízható információ és a nagy érdeklődés. Spárta történelme pedig tele van rejtéllyel. Számtalan olyan görög város akad, amelynek történelméről jóval kevesebbet tudunk, mint Spártáéról, de velük kapcsolatban az olyan kérdés is kevés, amely annyira kitartóan foglalkoztatná a történelem iránt érdeklődők újabb és újabb generációit, mint a különös spártai szokások és intézmények. Spárta már az ókoriak történelemszemléletében és a maiban is per definitionem más volt, mint a többi polisz – és elsősorban más volt, mint Athén.
Korábban
E különbözőség egyik oka természetesen az, hogy az i. e. VI. század közepén külön útra lépett, tudatos konzervativizmussal próbált ragaszkodni a múlt formáihoz és elzárkózni a változások elől. De legalább ennyi múlott azokon a görög szerzőkön, akik Spártában mindenképpen Athén ellenpólusát szerették volna látni, ezért elhittek, eltúloztak (esetleg ki is találtak) és megírtak mindent, ami furcsa és érdekes. Ránk egy különös, utópisztikus leírás maradt, amelyben a képtelen túlzások és ténylegesen a régmúltban gyökerező intézmények, valamint a múltba visszavetített újítások egyetlen masszát alkotnak számos talányt kínálva a történelmet megérteni akaróknak.
Halál az éjjeli utakon
A spártai rejtélyek egyike a krüpteia, az ifjak helótavadászata. Erről a különös intézményről is kevés forrásunk van, és azok is ellentmondóak, illetve nehezen értelmezhetők. A legrészletesebb leírás Arisztotelésztől származik, és Plutarkhosznak a nagy spártai törvényhozóról, Lükurgoszról írt életrajzában maradt fenn.
„A spártaiak krüpteia néven ismert intézménye, amit Arisztotelész szerint Lükurgosz vezetett be, indíthatta Platónt arra, hogy elítélőleg nyilatkozzék Lükurgosz alkotmányáról. A krüpteia azt jelentette, hogy az arkhónok a legértelmesebbeknek látszó ifjakat időről időre szétküldték a falvakba; a fiúk ilyenkor csak tőrüket és a legszükségesebb élelmet vihették magukkal. Napközben szétszéledtek, és rejtekhelyeken húzták meg magukat, de éjszaka kimentek az utakra, és megöltek minden helótát, aki kezük ügyébe került. Gyakran még a szántóföldeket is átkutatták, és legyilkolták az ott dolgozó legerősebb és legkiválóbb helótákat. (…) Arisztotelész pedig azt állítja, hogy az ephoroszok hivatalba lépésük után formálisan hadat üzentek a helótáknak, hogy kiirtásukat ne lehessen törvényesen megbüntetni” (fordította: Máthé Elek).
Ez a leírás sok XIX–XX. századi kutató számára mint egyfajta titkosszolgálat volt értelmezhető. A krüpteia az egyik eszköz tehát, amellyel a spártaiak az őket létszámukban sokszorosan meghaladó helótákat féken tartották. Ebben annyi igazság biztosan van, hogy a helóták lázadásának megelőzése a spártai állam legfontosabb céljai közé tartozott. Egy „titkosszolgálati” akciót, amelynek során 2000 veszélyesnek ítélt helótát lemészároltak, maga Plutarkhosz is ismertet, hogy azzal illusztrálja a krüpteiát. A peloponnészoszi háborúból vett példa azonban csak azt teszi világossá, hogy félreértette az egymás mellé „ollózott” különböző forrásait, ugyanis a 2000 helóta lemészárlásában és a krüpteiában a helótaölésen kívül semmi közös nincs.
Az elnyomott helóták megfélemlítése más szempontból sem látszik megfelelő magyarázatnak. Egyrészt ebben a formában borzasztó költséges módszernek tűnik, hiszen a helóták művelték meg a spártai polgárok földbirtokait, a munkaerő pusztítása az érintett birtokok jövedelmezőségét is drasztikusan csökkentette volna. Ugyanakkor kontraproduktívnek is tűnik a helóták random gyilkolászása. Egy elnyomott közösség sok mindenhez alkalmazkodhat, sok mindenbe beletörődhet, de ehhez tudnia kell, hogy milyen magatartást büntetnek halállal az urai. A kiszámíthatatlan terror és halál rövid távon megfélemlíthet ugyan, de hosszú távon biztosan lázadáshoz vezet. Megjegyzendő, hogy ebben a tekintetben a legzavarosabb forrásunk egyszerre beszél válogatás nélküli ölésről („minden helótát, aki kezük ügyébe került”) és célzott kivégzésekről („legerősebb és legkiválóbb helótákat”). Az ilyen irányú megközelítések közül a legracionálisabb értelmezés valamiféle kijárási tilalom betartatása lenne. Tehát a helótáknak éjszaka nem szabadott kint mászkálniuk, aki ezt megszegte, és a portyázó ifjak elkapták, azt megölték. Ennek a régi magyarázatnak egy speciális variációja is előfordul, amely a kérdést Plutarkhosznak egy másik mondatával véli megoldani. A császárkori történetíró ugyanis a krüpteia leírása után pár sorral a következőket mondja: „Én azonban azon a véleményen vagyok, hogy a spártaiaknál ilyen kegyetlenkedések jóval később fordultak elő, csak a nagy földrengés után, amikor a helóták a messzénéiekkel szövetkezve felkeltek a szabadok ellen, nagy pusztításokat vittek véghez az ország minden részén, és a fővárost már a végső pusztulás fenyegette.”
Hegyi W. György teljes cikkét keresse a Múlt-kor téli számában
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.