Kiakasztotta a kambodzsaiakat az indiai Angkorvat-másolat terve
2015. június 8. 13:25 MTI
A világörökséghez tartozó 12. századi templomegyüttes, Angkorvat szinte pontos másának Indiában való megépítése ellen tiltakozik Kambodzsa. A másolat a tervek szerint nagyobb lenne, mint az eredeti.
Korábban
A hét végén elküldött tiltakozó jegyzékében a kambodzsai külügyminisztérium arra kérte az indiai szaktárcát, akadályozza meg, hogy a Mahavir Mandir Trust megépítse Kambodzsa ősi khmer romvárosa, Angkor templomegyüttesének mását. A kambodzsai külügyminisztérium szóvivőjének közleménye szerint a kereskedelmi célú beruházás komoly sértést jelent a kiemelkedő egyetemes értékkel bíró világörökségi helyszínre nézve.
Mint hangsúlyozta, Angkorvat évszázadok óta része a kambodzsai nemzeti lobogónak, és a Mahavir Mandir Trust törekvéseinek megakadályozása a két ország közti történelmi kapcsolatok ápolása szempontjából is fontos lenne. Az indiai vállalat szerint a Bihár állam nyugati részébe megálmodott másolat, amely a tervek szerint 115 méter magas lesz, 18 templomtoronnyal és 81 hektáron fog elterülni, a világ legnagyobb hindu templomának címét is elorozza Angkorvattól.
A Kambodzsa északnyugati részén fekvő Sziem Reap tartományban fekvő Angkorvatot 1992-ben nyilvánította a világörökség részévé az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO), és a templomegyüttes az ország legnépszerűbb turistalátványossága. A legfrissebb kormányzati adatok szerint a 12. századi helyszínt több mint 842 ezer külföldi turista kereste fel az év első négy hónapjában, 24,1 millió dolláros jegybevételt produkálva.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:09
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap