Kézigránát és ejtőernyő – öt híres gépeltérítés a múlt századból
2016. március 30. 16:42 Múlt-kor
Korábban
A CIA és Kuba fegyvere
Az 1960-as évektől kezdve tömegessé kezdtek válni a gépeltérítéses esetek, melyeknek jelentős része Közép-Amerikára terjedt ki. A metódus elterjedésének egyik fő oka az USA és Kuba közötti ellentét volt. A CIA a gépeltérítéseket a Castro-rendszer destabilizálásának egyik pszichológiai eszközéül használta fel, ugyanakkor a kubai hírszerzés is egy hatékony fegyvert látott a megtorlásnak szánt akciókban.
Az egyik leghíresebb eset 1968. november 24-én történt, amikor három kubai a New Yorkból felszállt, és Puerto Ricóba tartó Pan Am 281-es járatát foglalta el. A felszállás után nem sokkal az egyikük egy kést szorított az egyik stewardess torkának, majd egy töltött pisztolyt nyomott a fedélzeti mérnök arcába, miközben ezt ordította: „Kuba, Kuba, Kuba!” A vadászgép kísérte utasszállító végül Havannában ért földet, ahol az összes túsz (103 utas) szabadon távozhatott. A kubaiak közül kettőt még az 1970-es években elfogtak, a harmadik sokáig a szigetországban bujkált, majd 2009-ben feladta magát.
A feszült viszony eredményezte gépeltérítések hosszabb távon egyik országnál sem érték el a kívánt hatást, így az 1970-es években a két kormány közösen lépett fel a géptolvajlás ellen.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Maiszúr tigrise sem tudott ellenállni a brit hódításnak Indiában
- Gyakran merített ihletet gyilkossági ügyekből a thriller mestere, Alfred Hitchcock
- Árulás és részegség miatt bukott el az amerikaiak támadása az angol kikötő ellen
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A brit kormányzat kénytelen volt eleget tenni a zendülő matrózok követeléseinek
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap