Két és fél év a jeges pokolban: 81 éve ért véget Leningrád ostroma
2025. január 27. 19:05 Múlt-kor
Korábban
Fűleves és cukrozott föld
Hogy elkerüljék az éhhalált, a magas rangú tisztek és pártfunkcionáriusok néhány szem krumpliért vagy akár egy zsák lisztért cserébe értéktárgyaik eladására kényszerültek. Egy nyúlszőr női kabát 16 kg burgonyát, egy zsebóra 1,5 kg kenyeret ért.
Ha valaki desszertre vágyott, az árusok az ún. Badajev-földet ajánlották, amely a korábban már említett lebombázott Badajev-raktárak pincéjéből felkapargatott, megolvadt cukorral kevert sarat jelentette.
Szovjet légvédelmi állások a Szent Izsák-katedrális előtt, amely a szovjet időkben múzeumként működött
Mások fűből készült süteményt árultak. A fű lett az egyik legfontosabb élelmiszer-alapanyag: leves-, valamint kenyérkészítésre is felhasználták. A leningrádiak a bőröket, sőt, gyakran még a tapétaragasztót is kifőzték.
Hogy a borzalmas körülmények ellenére mégsem veszett oda az egész város, az „élet útjának” köszönhető. A Leningrádot és a szovjet hátországot összekötő egyetlen kapocs ugyanis a befagyott Ladoga-tó maradt.
Bár a heves német bombázások következtében több szállítóhajó is elsüllyedt, a tavon szállított élelmiszer sokak számára életmentőnek bizonyult.
Az első gépkocsioszlop november 19-én indult meg az „élet útján.” A jégúton a blokád végéig összesen 360 ezer tonna rakomány érkezett a városba, amelynek mintegy 75%-a élelmiszer volt.
Emellett több mint 500 ezer civil és 35 ezer katona menekült el, és jelentős mennyiségű ipari felszerelés, valamint számos műtárgy került ki a Ladoga-tavon a városból.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- Justinianus császár kis híján belebukott a szurkolók lázadásába
- Mit adtak nekünk a rómaiak?
- A kétarcú Janus istent ünnepelték január elején a rómaiak
- Róma hanyatlásával Ostia jelentősége is csökkent
- Dánia egy ritkaságnak számító Septimius Severus szoborfejet adott vissza Törökországnak
- Rejtély, miért fordult vissza Hannibál Róma kapuja előtt
- Egész életében a Római Birodalom feltámasztásáért küzdött I. Justinianus
- Brutális leszámolással ért véget Róma és Karthágó konfliktusa
- Egyszerre látja bűnözőnek és önfeláldozó hősnek az utókor Spartacust
- Nagy Lajos halála után lánya, Mária lépett trónra, Magyarország első királynője 09:54
- 400 kilométert gyalogolva tiltakozott a sóadó ellen Gandhi 09:05
- 10 meglepetés az űrről tegnap
- Számtalan teória született, de máig nem tudni pontosan mi történt a mayerlingi vadászkastélyban tegnap
- Iskolanővérek és az ostrom viharai tegnap
- Kik voltak valójában Árész leányai, az amazonok? tegnap
- Merész gondolataival már fiatalon kitűnt Johann Gottlieb Fichte tegnap
- Patikusoknál tankolt első hosszabb autóútján Karl Benz tegnap