Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés

A központi hatalmak szemszögéből nézve az első világháború 1914-es kezdeti éve nem zárult reménykeltően. Bár a német hadsereg megszállta Északkelet-Franciaországot, a német vezérkari főnök, Helmuth Johannes Ludwig von Moltke legfontosabb célkitűzését nem sikerült végrehajtani: a Párizs felé törő németeket az 1914. szeptemberi első marne-i csatában a francia haderő megállította.

Az arcvonal a nyugati fronton megmerevedett és világossá vált, hogy Moltke terve Franciaország gyors lerohanásáról kudarcba fulladt. A franciák szívós ellenállása azért volt kényelmetlen a németeknek, mert a hátukban, a Német Birodalom keleti és a velük szövetséges Osztrák-Magyar Monarchia északkeleti határain megjelentek az oroszok. A központi hatalmak katonai vezetőinek rémálma, a kétfrontos háború valósággá vált.

Az oroszok pár hónap helyett pár hét alatt mozgósították haderejüket, és 1914 augusztusában már Kelet-Poroszországban voltak.  Paul von Hindenburg tábornok ugyan megállította az orosz gőzhengert a kelet-poroszországi Tannenbergnél és a Mazuri-tavaknál vívott csatákban, viszont a németekkel szövetséges osztrák-magyar haderő komoly bajba került, és 1914 telére egészen a Kárpátok vonaláig hátrált, ahol a tél folyamán tovább folytatódott az emberpróbáló küzdelem.

Az osztrák-magyar vezetés számára a határokon álló és az országba esetleg betörő oroszok mellett még egy elhárítandó probléma akadt: a cári haderő sikerei és tartós jelenléte a térségben két ingadozó államot, nevezetesen Olaszországot és a Romániát is arra sarkalhatta, hogy az antant oldalán területi nyereségek fejében a központi hatalmak ellen vonuljon a háborúba. (Olaszországnak a dalmát tengerpartot, Romániának Erdélyt ígérték.) Az oroszokat tehát nemcsak visszatartani, hanem hátrálásra, esetleg különbékére kellett volna kényszeríteni.

1915 tavaszán a németek nyolc hadosztályt csoportosítottak át a nyugati hadszíntérről. Ehhez a haderőhöz még további három osztrák-magyar hadosztályt csatoltak, így jött létre az August von Mackensen vezette 11. német hadsereg, amely a 4. osztrák-magyar hadsereggel egyetemben végrehajtotta a gorlicei áttörést.

Bár a keleti front teljes arcvonalán az oroszok túlerőben voltak (a cári haderő 1,8 milliós hadereje nézett farkasszemet a központi hatalmak 1,3 millió katonájával), az áttörés szakaszán azonban a német és az osztrák-magyar sereg jelentős erőt, több mint 350 ezer főt összpontosított. A gorlicei frontszakaszon 219 ezer orosz katona állomásozott. Mind a 11. német, mind a 4. osztrák-magyar hadsereg ellátása elfogadhatóan meg volt szervezve, ezzel szemben az oroszok munícióhiánnyal küszködtek, az orosz hadiipar ugyanis képtelen volt kielégíteni a cári hadsereg megnövekedett fegyver- és lőszerszükségletét. A tüzérségi eszközök terén az oroszok ugyancsak hátrányban voltak, nehézlövegekkel szinte egyáltalán nem rendelkeztek, a könnyűlövegek tekintetében pedig az ellenfél kétszeres túlerőben volt.

Az áttörés sikere a tüzérség és a támadó gyalogság összehangolt munkáján állt vagy bukott. Ez a taktika a nyugati fronton rendszerint kudarcot vallott, köszönhetően a mélyen tagolt ellenséges állásoknak.  A támadók szerencséjére azonban keleten az oroszok sorai gyakorlatilag egyetlen vonalból álltak, a második és a harmadik védőöv könnyebben áttörhető volt, így az 1915. május 2-án reggel elkezdődő heves tüzérségi előkészítés már megbontotta védelmüket.

Az oroszok ily mértékű ágyútüzet korábban még nem tapasztaltak, a három órás tüzérségi „puhítás” után gyakorlatilag magukhoz sem tértek, és máris nyakukon volt a támadó gyalogság. Az áttörést már az első napon sikerült elérni, az orosz frontvonal 40 kilométeres hosszán (Gorlice és Tarnów térségében) rés nyílt a támadók előtt. A gorlicei áttörés sikere május 4-re nyilvánvalóvá vált, mivel a támadás első napján keletkezett rést 15-20 kilométerre sikerült mélyíteni. Az áttörés sikerének köszönhetően megkezdődött a Kárpátok vonalában álló orosz 8. hadsereg visszavonulása. Az oroszok a keleti front teljes vonalán hátráltak, a németek augusztus elején elfoglalták Varsót is.

A három napig tartó offenzíva a központi hatalmak részéről katonai szempontból sikerrel zárult, hiszen a Monarchia határvidékéről sikerült visszaverni a cári haderőt. Diplomáciai szempontból viszont csak félsiker volt, mert ugyan Románia ekkor még nem lépett be az antant oldalán a háborúba, de Olaszország 1915. május 23-án igen. Ezzel egy újabb front nyílt meg, amely hozzájárult a központi hatalmak haderejének további lekötéséhez.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek

• Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
• A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
• A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
• „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
• Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
• Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
• Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
• Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
• 10 tény a Mona Lisáról