Jelentéktelen hercegnőből francia királyné, majd a népharag áldozatává vált Marie Antoinette
2021. június 13. 08:14 Jana Rysánek Schmiedtová
Korábban
A forradalom zűrzavarában
Annak ellenére, hogy a nép forrongott, és mindenki számított a közelgő katasztrófára, a királynak és királynénak nem volt ideje a politikára. Legidősebb fiuk 1789. június 4-én meghalt tuberkulózisban. Mindössze hétéves volt. A nyáron nagy felfordulás támadt, a forradalmat nem lehetett megállítani.
Ősszel a felbőszült lakosság már a versailles-i kastély kapuja előtt követelt kenyeret. A foglyul ejtett királyi családot átköltöztették Párizsba, ahol a Nemzeti Gárda felügyelete alatt a Tuilleriákban laktak. Az emberek belépőjegyet vásárolhattak, hogy pár méterről megnézhessék a tékozló királynét.
Antoinette az osztrákok közbelépésében bízott, de a helyzet fokozódott. Szeretője, Hans Axel von Fersen segítségével az egész család szökést kísérelt meg. Hintójukkal Varennes városáig jutottak. Itt azonban a postamester felismerte őket az aprópénzre vésett portré alapján. XVI. Lajost hazaárulóak nyilvánították, megfosztották trónjától, és 1793. január 21-én guillotine-nal lefejezték.
1793 októberében forradalmi bíróság elé állították Antoinette-et is. A tárgyaláson államcsőd előidézésében való részvétellel, a lakosság éheztetésével és hazaárulással vádolták. A bizonyítékok azonban hiányoztak. Antoinette a kimerültség ellenére okosan védte magát.
A saját fiával történő erkölcstelen orgiákról szóló hazug állításokat olyan bölcsességgel sikerült megcáfolnia, hogy a teremben lévők tapsolni kezdtek. A bíróság döntése azonban – csakúgy, mint Lajos esetében – nem volt kétséges.
Az esküdtszék – két asztalos, egy zenész, egy kalapkészítő, egy kávéház-tulajdonos, egy parókakészítő és egy nyomdász – meghozta az ítéletet: halálbüntetés!
Kivégzésének napján, 1793. október 6-án esett az eső. Marie Antoinette-nek nem volt meleg ruhája, cipője a nevességtől bepenészesedett. Amikor át kellett öltöznie tiszta vászonruhába, a cellában maradt a börtönőr. A királyné szolgálónője úrnője elé áll, hogy saját testével takarja el őt a férfi pillantásaitól.
A királynét kocsin vitték a Forradalom térre (Place de la Revolution). Amikor leszállt, a vesztőhelyen a tömeg őrjöngeni kezdett. Erről Antoinette tudomást sem vett, odament a guillotine-hoz, és miután bocsánatot kért a hóhértól – ugyanis rálépett a lábára –, azt parancsolta neki:
„Törölje le azt a guillotine-t, nehogy bepiszkolódjon a gallérom!” Dél után tizenöt perccel a nehéz kés süvítő hangja hasította a levegőt, a guillotine lecsapott, és a véres királynéi fő a porba hullott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2018
- Géza fejedelem helyett felesége, Sarolt irányíthatta az országot
- A pornokrácia évtizedei Rómában – ki is volt az „igazi nőpápa”?
- A kormányzóné, Purgly Magdolna útja Sofronyától Estorilig
- Pergőtüzek krónikája
- Kormányzóné, anyakirálynő, hercegi nagymama - Szilágyi Erzsébet élete
- Péter Gábor, a „szovjet ügynök”
- Hét híres kutya a történelemből
- Verne valóra vált víziói
- Erzsébet királyné anyasága
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap