2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Illegális fémkereskedők találták meg az Únětice-kultúra leglátványosabb leletét

2024. július 14. 16:05 Múlt-kor

A nebrai korong

Az Únětice-kultúra kétségtelenül leglátványosabb lelete, a nebrai korong 32 centiméter átmérőjű, de csak 1,7-4,5 milliméter vastag, súlya 2,3 kilogramm. A kerek bronzlapra 32 darab, aranyfóliából készült kisebb korongot, egy jelentősen nagyobb korongot, egy félhold alakú lemezt, valamint az oldalához két körívet és egy kisebb körcikkhez tartozó ívet rögzítettek.

A fémanyag vizsgálata során megállapították, hogy a réz az ausztriai Salzburg közelében lévő Bischofshofenből származik, ahol már az újkőkortól kezdve folyamatosan volt a környező hegyekben rézbányászat. A korongon lévő anyag pedig az erdélyi aranybányákból származott, azonban az is felmerült, hogy valójában az ottani folyókból aranymosással előállított nemesfémet használták a korongnál is.

A korong előkerülése kalandos volt, mert illegális fémkereskedők találtak rá, és amikor értékesíteni akarták a tárgyat, akkor a németországi Szászország-Anhalt tartományban lévő Nebra melletti Mittelberg nevű hegyet jelölték meg lelőhelyként. A koronggal együtt két bronzkard, két bronzbalta, egy bronzvéső, és bronz karperecek darabjai kerültek elő.

A bronzkardokat tipológiailag a Kr. e. 2. évezred közepére lehetett datálni, de ennél szerencsére pontosabb eszközök is segítették a kutatókat. Míg a korongon nem lehetett radiokarbon vizsgálatokat elvégezni, a bronzkardokon található nyírfakéreg-darabokon igen, és ezek alapján Kr. e. 1600 és 1560 közé datálták a leletegyüttest.

A két „megtaláló”, egy 66 éves férfi, és egy 46 éves nő, úgy döntöttek, hogy eladják a tárgyakat. Svájcban fogták el őket, amikor pechjükre éppen a hatóságok fedett emberének akarták értékesíteni a nebrai korongot 700 000 német márkáért. A korongot lefoglalták, majd visszajuttatták Németországba, ahol Halléban tekinthető meg.

Hogy a korong mit ábrázol, az azóta is számos vita témája a régészek között. A csillagászati tematika kétségbevonhatatlan, ám az már talán sosem tudjuk meg, hogy a kerek korong a teliholdat, vagy a Napot akarja-e jelképezni.

Sokan kerestek különböző csillagképeket is a felszegecselt kis aranykorongocskákban, de mindössze egy tűnik biztosnak, mégpedig a Plejádok csillaghalmaz, amelyet itt hét csillaggal ábrázolnak. Egyes feltételezések szerint a korong egy bronzkori naptár, amelynek segítségével össze lehetett hangolni a nap-, és a holdéven alapuló időszámítást.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Kr. e. 2200 és 1200 közé datált tárgyak egy 19. századi német fametszetenFinoman megmunkált műtárgy az Únětice-kultúrától: egy Kr. e. 2500 körülire datált ivókupa, amelyet Csehországban találtak.Bronzkori európai pár újkori művészi rekonstrukciójaVéső, baltafejek, spirális karperecek és kardok, amelyek a nebrai koronggal együtt kerültek előA Kr. e. 1600 és Kr. e. 1560 közé datált nebrai korongEgy aranypirál, két gyűrű, egy karkötő és két ruhatű a leubingeni királysírból
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár