II. József 1785-ben fontos szöget ütött a jobbágyság intézményének koporsójába
2021. augusztus 22. 16:23 MTI
236 éve, 1785. augusztus 22-én írta alá II. József rendeletét az örökös jobbágyság megszüntetéséről. Ez eltörölte a jobbágy elnevezést, a jobbágyok ezután földesuruk engedélye nélkül költözhettek, házasodhattak, szabadon tanulhattak mesterséget és járhattak iskolába.
Korábban
A felvilágosult abszolutizmus eszközeivel uralkodó Mária Terézia 1767-ben kiadott úrbéri rendeletével szabályozta a jobbágyok helyzetét. A királynő azért kényszerült erre pátensben, mert a magyar rendi országgyűlés elutasította a kérdés megvitatását.
Korábban a szokásjog rögzítette a földbirtokosok és a jobbágyok kapcsolatát, tág teret adva a visszaéléseknek. Az egész birodalomra érvényes rendelet egységesítette és sokban enyhítette a jobbágyság terheit. Egyben biztosította állami adóképességüket, és nem utolsó sorban a hadsereg utánpótlását, a helyben maradó, el nem vándorló parasztság révén.
Az 1767 januárjában megjelent urbárium az egész telekkel rendelkező jobbágyokat évi 52 nap igás robot vagy 104 nap kézi robot teljesítésére kötelezte, a kilencedet - a földesúrnak fizetendő kilencedik tizedet - évi egy aranyforintban határozta meg. A rendelet számos területen, ahol a jobbágyokat az előírtnál magasabb robottal sújtották, könnyebbséget jelentett, másutt viszont a terhek és így az elégedetlenség növekedéséhez vezetett.
Mária Terézia 1780-ban bekövetkezett halála után a reformszándékoktól áthatott, a birodalmat korszerűsíteni akaró II. József került a trónra. A jobbító szándékú, energikus, ám kompromisszumokra képtelen uralkodó anyja pátensében csak az első lépést látta abban az irányban, hogy a jobbágyokat is fölemeljék emberi méltóságába.

1785-ben kiadott rendeletében véget vetett az örökös jobbágyságnak. Ez megszüntette a jobbágy elnevezést, a jobbágyok ezután földesuruk engedélye nélkül költözhettek, házasodhattak, szabadon tanulhattak mesterséget és járhattak iskolába. Sem őt, sem családtagjait nem kötelezhette földesura személyes szolgálatra, ingó javaival szabadon rendelkezhetett, telkétől törvényes ok nélkül nem foszthatták meg, sérelmes ügyeiben a vármegyétől kaphatott ügyvédi segítséget.
Jóllehet II. József 1790-ben halálos ágyán kénytelen volt reformintézkedéseinek nagy részét visszavonni, a jobbágyrendelet és a szabad vallásgyakorlatot biztosító türelmi rendelete érvényben maradt. Az 1767-es Urbárium hosszú időre az úrbéri viszonyok alapja maradt, a francia forradalom kitörése után a központi hatalom már óvakodott minden újítástól. A jobbágyság intézményét végül az 1848-as április törvények törölték el.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

- Milánóban képezte magát és Korfun is énekelt Hollósy Kornélia, a „nemzet csalogánya” 14:20
- 10 érdekesség Budapest ostromáról 09:56
- Birodalom-szerte egyedi építészeti megoldás volt a Váralagút elkészítése 08:20
- Kétszer lőtték le egy nap alatt a Luftwaffe ászpilótáját, Adolf Gallandot tegnap
- Veretlenül vonult vissza a magyar atlétika első női olimpiai bajnoka Csák Ibolya tegnap
- „…nehezebb teher, mint amilyet képes elviselni!” – Így küzdöttek meg a gyásszal a koraújkori szülők tegnap
- „Rólunk, de nélkülünk” - Két évszázad háborúskodását zárta le a karlócai béke tegnap
- Mozart utolsó útja tegnap