A nemzetközi színpadok ünnepelt sztárjai is megfordultak a Városliget színpadain
2023. június 12. 08:20 Múlt-kor
A Városliget minden korban számos lehetőséget kínált a felhőtlen szórakozásra. Ezek között is kiemelt helyet foglaltak el a változatos zenei programok, illetve a Feld család színháza. Az alábbiakban bemutatjuk, hogyan fogadta a korabeli nagyközönség a mulattatásukra tett különböző kísérleteket.
Zenepavilon az 1896-os Millenniumi kiállításon (Kép forrása: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / Klösz György fényképei)
Korábban
A Városliget zenei életének rangot adó művészek sorát az Európa-szerte ismert magyar zenész, Liszt Ferenc (1811–1886) nyitotta meg. Fellépése 1856-ban egy különleges eseményhez, a fiatalon elhunyt Hermina hercegkisasszony – József nádor fiatalon elhunyt leánya – emlékére emelt kápolna felszenteléséhez kötődik.
Az európai zene első szupersztárjának fellépését lelkesen fogadták a megjelentek. A korabeli beszámoló szerint a Scitovszky János hercegprímás által celebrált nagymisén „a zene-világ királya s hazánk ebbeli büszkesége, dr. Liszt Ferenc a szívet és ideget átható ’Vocal' miséjét személyes vezénylete alatt adta”. Későbbi budapesti tartózkodásai alatt Liszt szívesen gyakorolt a Hermina-kápolna szép hangú orgonáján, de városligeti fellépést többé nem vállalt.
Frederiko Barbalogna olasz operaénekes portréja a városligeti fellépését beharangozó újságban, illetve Lillian Hoerlein kisasszony, akit némi túlzással Amerika legelső szubrettjeként mutatott be a korabeli sajtó
A kezdetben rendkívül népszerű Ős-Budavára egy évtizeddel a mulatónegyed megnyitása után hanyatlásnak indult. A tulajdonosok mindent megtettek, hogy visszacsalogassák az elpártoló közönséget, többek között külföldi énekeseket szerződtettek az opera és a musical világából. Az Ország-Világ című lap 1907-ben képes tudósításban adta hírül, hogy „Frederiko Barbalogna olasz operaénekes a milánói Scala-színházból, esténkint nagy sikerrel lép fel Ős-Budavára variéte-szinpadán.”
1908-ban jelent meg a hír a Tolnai Világlapjában, hogy Lillian Hoerleint, Amerika legelső szubrettjét, az Amerikai Park sztárját, 20 ezer koronás havi fizetéssel szerződtették az új nyári mulatóba. Ős-Budavára felett ekkorra már eljárt az idő, csődöt jelentett és bezárták. Helyét a korszerűbb Amerikai Park, majd az Angol Park vette át. A külföldi zenei nagyságok vonzerejét az új mulatóhelyen is igyekeztek felhasználni, ám az egykori celebek neve mára feledésbe merült.
A magyar nyelvű színjátszást a Városligetben meghonosító Feld Zsigmondot népes család vette körül. A városligeti színház vezetését is egyik fia, Feld Mátyás (1876–1953) vette át, aki emlékezetes sikereket aratott operettek és népszerű bohózatok írójaként, rendezőjeként a 20. század első évtizedeiben.
A városligeti színház tipikus nézői. A rossz nyelvek szerint akadtak közöttük, akik a vasárnapi ebéd csirkemaradékát papirosba csomagolva magukkal vitték a nézőtérre, és miközben az előadást figyelték, a nadrágtartóra vetkezett műélvezők elrágcsálták a hazulról hozott elemózsiát (9)
A városligeti színház hétköznapi közönségének túlnyomó többsége valóban az egyszerű emberek köréből került ki. De a társasági eseménynek számító Feld Matyi-premiereket rendszeresen látogatták neves személyiségek, a fővárosi társasági élet ismert alakjai is. Idővel sikk lett Matyihoz kirándulni az új bohóságért, utána a Gundelben uborkasalátával rántott csibét fogyasztani. Arisztokraták, politikusok, bankigazgatók ültek a városligeti színház páholyaiban, és a köznéppel együtt, harsányan nevettek az aktuális pesti vicceken. Feld Mátyás emlékirataiban büszkén sorolja, a századfordulóig visszatekintve, a notabilitások neveit:
„Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy darabjaimnak bemutatója alkalmából a színházbajáró közönség színe-java töltötte meg a színházat. Arra ma is büszke vagyok, hogy báró Wlassich Gyula v. kultuszminiszter családjával egyetemben minden premieremen jelen volt. A három Dezső: Bánffy, Szilágyi és Gromon is rendszerint megjelentek premierjeimen.” (x)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap