Így maradt rejtve a nyilvánosság elől a Manhattan-projekt titkos városa
2018. május 7. 12:39 Múlt-kor
A tennessee-i Oak Ridge egykor 75 000 embernek adott otthont. A külvárosszerű negyed gyorsan és titkok által övezve épült. Annak ellenére, hogy az amerikai atomprogram csak ideiglenesen használta, igencsak tartósra sikerült építeni.
Korábban
Elképzelni sem lehetett jobb lakhelyet
Bill Wilcox büszke volt a városára. A kezdetek óta itt lakott – még mielőtt a szántóföldekből munkásszállók, házak és kertek lettek volna, még mielőtt egyetlen műút vagy járda elkészült volna, mielőtt egyetlen tekegolyó legurult volna a pályán – ő már akkor itt élt, amikor még neve sem volt a településnek. Wilcox 1943-ban érkezett Kelet-Tennessee e részére, nem sokkal azután, hogy kémia szakon elvégezte a főiskolát. Az egyik első lakója volt annak a helynek, amelyet később Oak Ridge-nek neveztek. Évtizedeken keresztül itt élt és dolgozott, később pedig ő lett a település helytörténésze. „Nem tudok elképzelni jobb helyet, ahol lakni lehet” – mondta egy 2013-as interjúban.
Oak Ridge azonban nem olyan, mint Amerika többi külvárosi negyede. A városkát az Egyesült Államok kormánya tervezte meg és építette az 1940-es évek elején az uránnal és plutóniummal dolgozók számára, az atombomba előállítását célzó Manhattan-projekt részeként. Ahogy haladtak az atomfegyverrel kapcsolatos fejlesztések, úgy növekedett a település is. 1945-re egy sűrűn lakott, külvárosi jellegű lakónegyed jött létre, amelyben körülbelül 75 000 ember élt. A háború végére Oak Ridge volt Tennessee állam ötödik legnagyobb városa, miközben mindvégig titokban kellett volna maradnia.
A titkos település számára helyszínt kereső kormány sokkal rosszabb helyet is választhatott volna Oak Ridge-nél. A Clinch folyó a közelben folyt, a topográfia természetes elzártságot kölcsönzött neki, Kelet-Tennessee-ben pedig bőséges volt az elektromos áramellátás a New Deal keretében megvalósult közmunkaprogramok fejlesztéseinek köszönhetően. A Knoxville-től 30 kilométerre lévő helyszín viszonylag távol volt mindentől, de közel volt néhány vasútvonalhoz anélkül, hogy közvetlenül mellettük lett volna. Mielőtt a szövetségi kormány megszerezte az 59 000 holdnyi területet, a már létező település főként a völgyekbe ékelt, nem összefüggő szántóföldekből állt. A veszélyes munka helyszíneit szétszórták a térségben, hogy minél elkerülhetőbb legyen a katasztrófa – a mérnökök úgy gondolták, hogy az egyik helyen bekövetkező tüzet vagy robbanást esetleg felfoghatják a dombok.
1942-ben Leslie R. Groves, a Manhattan-projektet irányító, az amerikai hadsereg utászhadtestéhez tartozó tiszt iránymutatása mellett a kormány emberei megkörnyékezték az itt élő családokat – akik közül sokan nemzedékek óta birtokolták földjeiket – és „gyorsított eljárásban kilakoltatták” őket, mondja Martin Moeller Jr., a National Building Museum vezető kurátora és a témával kapcsolatos kiállítás szervezője. Néhányan pert indítottak, de alapvetően működött a terv, mondja Moeller. Ő ezt jelentős részben a szervezők egyik megtévesztése hatásának tudja be: azt mondták az embereknek, hogy robbanóanyag tesztelésére szolgáló terület lesz, így azokat, akik nem lettek volna hajlandóak elköltözni, az állandó robbanások és egyéb zaj fenyegetése győzte meg. A hazugság „viszonylag sikeres volt, és senki sem kérdőjelezte meg” – mondja Moeller. Elvégre hogyan tudhatták volna elképzelni, mire készült valójában a kormány? „Ez általában véve elhajtotta innen az embereket.”
Mire Wilcox megérkezett 1943 októberében, a dolgok már simábban mentek. „Szántóföld volt, lehetett látni, de ahová nézett az ember, építkezés folyt” – emlékszik vissza. Első itt töltött napján valósággal megrándult a nyaka a sok körbenézegetéstől. A teherautók és emberek folyama, a szerszámok zaja, és néhány tábla, amely a be nem avatottak számára titkosírásnak tűnhetett. Az utak még nem voltak aszfaltozva, a járdákat deszkákkal helyettesítették – legalábbis egy rövid ideig. A város gyorsan növekedett. A legtöbb helyet a laboratóriumok foglalták el, de az egyszerű szállások helyett az építészek és tervezők a külvárosi külső mellett döntöttek, a terület egy mérföld széles és hat mérföld hosszú sávjában egycsaládos otthonokat létrehozva. „Létfontosságúnak tartották azt, hogy ezek a magasan képzett tudósok és mérnökök minden tekintetben kényelemben érezzék magukat” – mondja Moeller. Munkájuk – többek között a dúsított urán előállítása – nehéz volt, teszi hozzá, és az elhatározás az volt, hogy „egy igazi város minden komfortjára szükségük van ahhoz, hogy a lehető leghatékonyabban dolgozhassanak.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Bármi áron érvényesítette kereskedelmi érdekeit a brit Kelet-indiai Társaság
- Európaiként az elsők között tette meg a mekkai zarándoklatot Germanus Gyula
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak
- Csak néhány száz keresztény élte túl Jeruzsálem muszlim visszahódítását
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- „Dzsingisz nem volt megátalkodott fickó, csak rossz volt a sajtója” 18:05
- 10 érdekes tény a csók kultúrális történetéről 17:20
- Nem volt esélye, hogy bármire is vigye, végül kétszer lett az USA elnöke 16:10
- Koholt vádak alapján hurcoltak kényszermunkára több százezer embert 14:20
- Művészfeleségek munkáiból készít kiállítássorozatot a szentendrei Ferenczy Múzeum 12:20
- Ritka Caravaggio-festményt állítottak ki Rómában 11:20
- Már az első percben gólt rúgott az Aranycsapat az évszázad mérkőzésén 08:20
- Máig nem derült fény a hírhedt géprabló, „D. C. Cooper” kilétére tegnap