Legendás apák és fiúk

Így fordította a brit közvéleményt a halálbüntetés ellen egy bántalmazott édesanya kivégzése

2018. március 14. 16:37

A halálbüntetés kérdése régóta parázs vitákat szít szerte a világban. Az Egyesült Királyságban az 1950-es években került a kérdés igazán a középpontba több olyan eset után, amikor utólag bebizonyosodott, hogy a rossz embert végezték ki. Az őt bántalmazó élettársát lelövő Ruth Ellis kivégzése pedig már minden korábbinál nagyobb felháborodást váltott ki a szigetországban.

Ruth Ellis és David Blakely
Ruth Ellis és David Blakely

1955 április 10-én – húsvét vasárnapján – az akkor 28 éves, kétgyermekes édesanya, Ruth Ellis egy kocsma előtt agyonlőtte élettársát, David Blakely-t. A nő két lövéssel terítette le a férfit, majd fölé állva újabb két golyót eresztett bele. Ellis ezután nem is próbált ellenállni, amikor egy a kocsmából kisiető szolgálaton kívüli rendőr letartóztatta, majd a helyszínre érkező további egyenruhások a börtönbe kísérték.

Az Ellis által elkövetett gyilkosság, majd az asszony azt követő bírósági tárgyalása hatalmas médiavisszhangot kapott. Mint ahogy azt a nő testén talált ütésnyomok is egyértelműen bizonyították, Blakely rendszeresen bántalmazta Ellist. Az abuzív párkapcsolat valószínűsíthető mélypontját akkor érte el, amikor a gyilkosság előtt néhány héttel a közös gyermekükkel terhes nő (Ellis két első gyermeke más férfiaktól született) elvetélt, miután Blakely hasbaütötte őt.

A bántalmazást a vád képviselői sem vitatták, az ügyész készséggel elismerte, hogy Blakely „méltatlanul” bánt Ellissel és, hogy mindez bizonnyal érzelmileg komolyan felzaklatta az asszonyt. A korabeli angol törvények azonban egyértelműek voltak: a gyilkosság büntetése halál. A jogrend pedig nem ismerte el enyhítő körülményként az előzetes fizikai és érzelmi bántalmazást. Maga Ellis sem könnyítette meg a vádat emberölésre enyhíteni igyekvő ügyvédjének dolgát, amikor az ügyész arra irányuló kérdését, miszerint mi volt a szándéka, amikor rálőtt Blakely-re, nagyon egyszerűen így felelt: „Egyértelmű, hogy amikor rálőttem, akkor meg akartam ölni őt.”

A tulajdonképpen elkerülhetetlen halálos ítélet a fentiek miatt nem is okozott még különösebb meglepetést. Két tényező azonban gyorsan reflektorfénybe állította az esetet. Először is Ellis nő volt, márpedig asszonyokat nagyon ritkán végeztek ki a 20. századi Angliában. A halálra ítélt nők büntetésének végrahajtását mintegy az esetek 90%-ában felfüggesztették. Aki már ekkor is figyelemmel követte a pert, valószínűleg meg volt róla győződve, hogy ezúttal sem fog másképp történni. A Daily Herald napokkal a végső döntés meghozatala előtt még arról tudósította olvasóit, hogy nyugodtan akár fogadhatnak is arra, hogy Ellist nem fogják kivégezni. Különösen bizakodásra adott okot, hogy ugyanebben az évben, egy másik gyilkosságért elítélt asszony (Sarah Loyd egy lapáttal leütötte, majd felforralt vizet ráöntve szó szerint halálra forrázta 87 éves szomszédját) halálbüntetésének végrehajtását ugyancsak felfüggesztették.

Amikor mindezek után a börtönigazgató felkereste Ellis celláját, hogy értesítse arról, hogy a büntetés felfüggesztésére irányuló kérelmét elutasították, valósággal elszabadult a pokol. Újságcikkek tucatjai jelentek meg elítélve az eljárást, amelyben például azt ecsetelték, hogy Németországban vagy az Egyesült Államokban ilyen nem történhetnek és, hogy ez „barbár ellentmondásban áll mindazzal, ami ésszerű és nemes a brit jellemben.” Országszerte petíciók indultak a kivégzés megakadályozása érdekében, a belügyminiszter irodáját pedig elöntötték a kegyelmet kérő levelek (az angol Nemzeti Levéltárban több mint 600 ilyen levelet őriznek az Ellis-üggyel kapcsolatban). Az üzenetek írói pedig sok esetben olyan – szintén bántalmazott – feleségek és édesanyák voltak, akik saját sorsuk tükörképét látták az egész történetben.

A közelgő kivégzés által felkorbácsolt indulatok akkor érthetőek meg igazán, ha tudjuk, hogy az 1950-es években a halálbüntetés kérdése igencsak vitatott témává vált az angol közvéleményben. Az Ellis-ügyet megelőző években két olyan eset is nagy visszhangot kapott, amikor utólag bebizonyosodott, hogy a rossz embert végezték ki. Az emberek tudatába 1955-re így már erősen beépült a halálbüntetéssel kapcsolatos morális dilemma.

Július 13-án délelőtt 9 órakor Ruth Ellis megkapta az utolsó kenetet, lehajtott egy pohár brandyt, majd fellépett a bitóra. A börtön falain kívül emberek tömegei álltak vagy imádkoztak csendben. Ez volt az utolsó alkalom, amikor egy nőt végeztek ki az Egyesült Királyságban.

A kivégzés új erőt lehelt a halálbüntetés eltörléséért küzdő mozgalomba. Alig két évvel később a parlament által elfogadott törvény már különbséget tett a gyilkosságok között és a halálbüntetést már csak bizonyos esetekben írta elő. Végül 1965-ben a Harold Wilson vezette munkáspárti kormány törölte el végleg a halálbüntetést. Az utolsó kivégzésre egy évvel korábban, 1964. április 7-én került sor.

2018. ősz: Legendás apák és fiúk
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!