Így akarja eltörölni a múltat az Iszlám Állam
2015. március 12. 18:32
Az Irak és Szíria jelentős területeit elfoglaló, szélsőséges iszlamista szervezet vallási megfontolásból törli el a Közel-Kelet évezredes emlékeit. Elmondásuk szerint azért harcolnak, hogy „megtisztítsák” az iraki társadalmat mindattól, ami összeegyeztethetetlen az iszlámmal.
Korábban
Romokban Sárkányölő Szent György temploma
Az abu-dzabi székhelyű Sky News Arabia televízió kedden jelentette, hogy a Moszul északkeleti részén álló Sárkányölő Szent György templomát felrobbantották a szélsőségesek.
A templom a város egyik legjelentősebb és a helyi keresztények körében a legnagyobb tiszteletben tartott vallási intézmény volt. Az épületet az Iszlám Állam fegyveresei hétfőn pusztították el. A templom közelében több lakóházat és egy segélyosztásra kijelölt épületet is leromboltak. A közeli keresztény temető sorsáról egyelőre nincsenek információk.
Moszul egyik legrégebbi keresztény temploma valószínűleg a 17. század végén épült, azonban 1931-ben a régi helyére egy újat húztak fel. Felbecsülhetetlen értéknek számított a 13-14. századi, márványból faragott ajtókerete, amely minden bizonnyal megsemmisült a robbanásban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- A melbourne-i medence véres vizében folytatódott a harc a Szovjetunió ellen
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán
- A megtorlásra szabott új törvényekkel bosszulta meg 1956-ot a Kádár-diktatúra
- A szovjet forgószél, amely elsöpörte a magyar szabadságot
- Nagy-Britanniát és Franciaországot is azzal szembesítette a szuezi válság, hogy nem birodalmak többé
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője 20:20
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára 17:40
- 7+1 híres merénylet a történelemből 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50