Idén is római módra köszönthetjük a tavaszt Aquincumban
2023. május 9. 19:06 MTI
Többek között hagyományőrző bemutatókkal, vezetett sétákkal, ismeretterjesztő előadásokkal is várják a Floralia római tavaszünnepen a közönséget május 12. és 14. között az Aquincumi Múzeumban.

Korábban
Aszfaltrajzverseny és légiós bemutató
Pénteken, a fesztivál nulladik napján iskolás csoportok mérik össze ügyességüket a nagy aquincumi aszfaltrajzversenyen, míg a felnőtt látogatók számára ismeretterjesztő előadásokkal és légiós bemutatóval készülnek a szervezők – áll a múzeum MTI-hez eljuttatott közleményében.
Olimpiai játékok és gladiátorok
Hétvégén az aquincumi polgárváros utcáit ismét ellepik a Flora istennő szertartására igyekvők, de lesznek gladiátorviadalok, valamint légiós és barbár harcosok bemutatója is.
Az érdeklődőket ifjúsági olimpiai játékokkal és harcosképzővel, kézműves foglalkozásokkal és vásárral, divatbemutatóval és szakállszépségversennyel is várják.
Lesznek továbbá vezetett séták az állandó és az időszaki kiállításokban, gyorstalpaló latin tanfolyam, rabszolgavásár, gyerekszínházi program, családi kalandjáték de még görög-római táncház is.
Idén a barbárok uralkodnak
Különlegeség, hogy idén először a rómaiak helyett a barbárok veszik át az Aquincum feletti irányítást, így az is kiderül, hogyan ünnepelhetett egy fontos ókori ünnepet a város lakossága barbár fennhatóság alatt.
A program a harmadik kerületi lakosok számára ingyenes.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Hivatalnoki munkája során találkozott a bürokrácia abszurditásával Kafka 19:05
- 25 000 embert kellett kitelepíteni Makóról a Tisza áradása miatt 17:05
- Hollywood csillagaként sem feledte magyar gyökereit Tony Curtis 15:05
- Homeini ajatollah gyújtó szavára lobbant fel az iráni iszlám forradalom 12:20
- Elfordult a munkásmozgalmat éltető propagandafilmektől Máriássy Félix 10:35
- Botrányaiba bukott bele a Spanyolországot a diktatúrából kivezető I. János Károly tegnap
- Terrorba fordította a szabadság forradalmát a jakobinusok kormánya tegnap
- Érdemes lesz kilátogatni a hétvégén a Margitszigeti Színházba tegnap