Hosszú időre feledésbe merültek az Európa műkincseit megmentő szövetséges kommandó érdemei
2021. április 10. 13:35 Hajdu T. Tibor
Korábban
A megkésett elismerés
A műkincsvadászok tevékenysége a háborúval nem ért véget. A szövetségesek által megtalált lopott műkincseket Németország amerikai megszállási zónájában összegyűjtötték.
A gyűjtőpontokban dolgozók több millió műtárgyat azonosítottak és katalogizáltak, ezek között azonban nemcsak festmények és szobrok, hanem színes templomablakok, harangok, vallási kegytárgyak, ékszerek, kéziratok, könyvek, bor- és rovargyűjtemények is helyet kaptak. A gigászi munka 1951-ig húzódott el, ekkorra sikerült a tengernyi kulturális értéket visszajuttatni származási országaikba.
Ezt követően az MKA-kommandó tagjai visszatértek civil állásaikba. A háborúban nyújtott munkásságukat sokáig nem ismerték el, mivel semmilyen alakulathoz nem tartoztak, így hivatalos történetük sem maradhatott fenn: gyakorlatilag a feledés homályába vesztek.
A csapat emblematikus figurája, az egyik alapító, George Stout hadnagy volt az, aki – nem sokkal halála előtt, egy 1978-ban adott interjúban – csupán annyit tartott fontosnak megemlíteni a múltjából, hogy a műkincsvédelmi szolgálathoz sorozták be, és más katonákhoz hasonlóan tette a dolgát.
Példamutató szerénysége okán egy szóval sem említette meg, hogy a Rooseveltnél és Eisenhowernél kijárt MKA megalapítása és tevékenysége nélkül ma sokkal szegényebb lenne a világ. 2007-ben az USA kongresszusa egyhangú szavazáson elismerésben részesítette a 13 nemzet 350 tagját, és megkapták a 2007. évi nemzeti humán tudományi emlékérmet. Ekkor már csak 12 fő élt a legendás műkincsvadászok közül.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap