Hosszas egyeztetés előzte meg II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazahozatalát
2019. október 29. 11:14
Korábban
A hamvak megérkeznek
Október 25-én szállították át a koporsókat az ott várakozó különvonatra. A vonat a várható tüntetések miatt - román kérésre - kikerülte Bukarestet. A Duna menti Varciorava román határtelepülésről 27-én reggel indult tovább a vasút.
A hamvak ünnepélyes átadására Orsován, az első magyarországi településen került sor. Budapestre október 28-án reggel futott be a vonat a Keleti pályaudvarra, ahol a kordonon belülre nem engedték be az ünneplésre érkezett küldöttségeket, csak a meghívottakat és a koporsóvivőket.
A megérkezését követően Bárczy István polgármester mondott beszédet, majd Rákóczi és híveinek hamvait a Szent István bazilikába, Thökölyét a Deák téri evangélikus templomba vitték.
A bazilikában Samassa József bíboros, egri érsek tartotta az ünnepi istentiszteletet, a Deák téri evangélikus templomban Scholtz Gusztáv püspök mondott beszédet. A koporsókat délután négy óráig a templomban tartották, majd a Keleti pályaudvarról este indult tovább a hamvakat szállító vonat, amely 29-én reggel érkezett Kassára.
Itt egy külön erre a célra felállított gyászsátorban egyházi szertartással köszöntötték a bujdosók hamvait, és Thaly Kálmán tartott üdvözlő beszédet. Rákóczi és társainak földi maradványai felett ezt követően a kassai dómban Fischer-Colbrie Ágoston kassai segédpüspök tartott gyászistentiszteletet.
A hamvakat tartalmazó koporsókat csak délután vitték le a székesegyház kriptájába, addig a nagyközönség szabadon leróhatta tiszteletét Rákóczi és társai hamvai előtt.
A kriptában Forster Gyula, az országos öttagú bizottság tagja kinyitotta Rákóczi József cédrusfa koporsóját és kivette abból a csontokat tartalmazó ládát, kinyitotta Zrínyi Ilonának Konstantinápolyban ideiglenesen leólmozott koporsóját, és ebbe tette az unokának, Rákóczi Józsefnek a csontjait magában foglaló ládát.
Ezután a rézkoporsót újra leólmoztatta és a II. Rákóczi Ferenc maradványait tartalmazó rézkoporsóval együtt kőszarkofágba helyezte. Hasonlóképpen egy kőszarkofágba tették Bercsényi Miklós és felesége hamvait, valamint külön-külön Esterházy Antal és Sibrik Miklós földi maradványait.
Halász Hajnal, Katona Csaba és Ólmosi Zoltán írása teljes terjedelemben az MNL oldalán olvasható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Rövid életű diplomáciai közeledést hozott Izrael és Egyiptom között Camp David
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.