Horogkeresztre cserélte a vörös csillagot Sztálin legígéretesebb tábornoka
2021. július 14. 15:05 Múlt-kor
Korábban
Náci propaganda vagy a múlt tisztázása?
Vlaszov neve a Szovjetunióban egyet jelentett a kollaborációval. Erre utal az is, hogy a háború végén már bármilyen, németekhez átállt katonát „vlaszovistaként” emlegettek. Még a Gulag táboraiban is gyakran aggatták a rabokra a fasiszta és hitlerista mellett a vlaszovista jelzőt is.
Az altábornagy és hadserege szerepét Nyugaton a jobb- és szélsőjobboldal számos alkalommal eltúlozta, a szovjet történetírók pedig egy ideig meg sem említették a nevét, majd a volhovi katasztrófáért rá hárították a felelősséget, olyan személynek beállítva, aki a veszélyek elől gyáván a németekhez menekült.
Személye évtizedekkel sorsdöntő lépése után is komolyan megosztja az orosz közvéleményt. 2016-ban egy Kirill Alekszandrov nevű orosz kutató doktori disszertációja kavart nagy vihart.
A történész száznyolcvan, Vlaszov hadseregéhez csatlakozó tiszt pályafutását megvizsgálva arra jutott, hogy a szovjet történészeknek az oroszok történelemszemléletét ma is meghatározó narratívájával ellentétben a tisztek többsége nem opportunizmusból állt át a németekhez, hanem a sztálini terror idején elszenvedett különféle sérelmek miatt.
A doktori védést követően még egy hónappal is dühös tömegek álltak az Orosz Tudományos Akadémia Történeti Intézetének szentpétervári épülete előtt, akik egyenesen náci propagandával vádolták a Vlaszovot szerintük nem világosan elítélő szerzőt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap