Hogyan gyógyították a másnaposságot a középkorban?
2016. január 5. 10:17
Szilveszter a kollektív eszméletvesztés ünnepe. Kevesen vannak, akik ilyenkor távol tudják tartani magukat az alkoholtól, és másnap nem csontszáraz szájjal, különösen funkcionáló gyomorral, esetleg fejfájással ébrednek. Ilyenkor mindenki a leghatékonyabb gyógymódra vágyik, a bombabiztos eljárást azonban még senki sem találta meg. A másnaposság persze a középkorban is komoly gondokat okozott, és ekkoriban is számos különleges módszerrel igyekeztek tompítani a macskajajt.
Korábban
Az első ismert arab szakácskönyvet, a Kitab al-Tabikhot (Ételek könyve) Ibn Szajjár al-Varrak írta a 10. században. Bár köztudott, hogy az iszlám tiltja az alkoholfogyasztást, a Kitab al-Tabikhban borkészítési receptek, valamint a másnaposság elkerülésére ajánlott technikák is helyet kaptak. A munkában limonádé alkohollal egy időben történő fogyasztását, valamint birs és menta italba történő keverését javasolták. A szerző emellett az emésztést hagyományosan segítő mirtuszteát is ajánlotta. Azoknak, akik már olyan messzire jutottak az ivásban, hogy nem sok esélyük volt kivédeni a rosszullétet, al-Varrak azt javasolta, hogy igyanak sok vizet és lélegezzenek mélyeket két korty között. Ezután következhetett a középkori Közel-Kelet húslevese, a kishkijja. A hozzávalók: közel másfél kiló hús, 20 deka apróra vágott hagyma, fél bögre olívaolaj, gyógynövények, csicseriborsó, galangál (a „kínai gyömbér”), zöldségek, kishk (egy búzából és joghurtból álló keverék), kömény, szegfűszeg, fahéj, ún. nárdusolaj, valamint forró víz.
Európában teljesen más megoldásokat találtak a másnaposság gyógyítására. Angliában például nyers angolna keserűmandulával történő fogyasztását javasolták, mivel úgy tartották, az angolna felszívja a szervezetből a maradék alkoholt. Ha angolnához éppen nem volt kedve az embernek, voltak más módszerek is: John of Gaddesden angol udvari orvos Rosa Medicinae című orvosi értekezésében a férfiaknak a herék, a nőknek pedig melleik sóval és ecettel történő lemosását, valamint a káposzta valamelyik részének cukorral történő elfogyasztását javasolta. Voltak, akik az olaszok közül is a herekúrában utaztak. A szicíliaiak például a szárított bikapénisz másnaposságűző hatására esküdtek. Az írek természetesen nem követték angol barátaik különös szokásait, és heremosás helyett nyakig betemetkeztek a nedves homokba. Az írek másik módszere a zabszemekkel felturbózott jéghideg forrásvíz volt.
A 17. században Adam Olearius német tudós III. Frigyes holstein-gottorpi herceg udvari matematikusaként rengeteget utazott. Amikor Moszkvában járt, hogy Frigyes nevében kereskedelmi szerződéseket hozzon tető alá az oroszokkal, feljegyzéseket készített az oroszok másnaposságűző módszereiről. Leírta, hogy az oroszok a pokhmel’e nevű étellel (amely egyben másnaposságot is jelent) igyekeznek csökkenteni a rosszullétet: hideg sült bárányt vágnak apró darabokra, majd hasonló formára vágott paprikával és uborkával keverik össze, hogy aztán mindezt ecettel és uborkalével öntsék le. Elég, ha ebből egy kanállal esznek, újra ízleni fog nekik az ital – tudhattuk meg Oleariustól. Az oroszok ekkoriban még nem volt tisztában az uborkából nyert sós víz másnapos szervezetre gyakorolt jótékony hatásáról.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap