Hogyan élt egy színes bőrű cowboy az amerikai vadnyugaton?

Nat Love indiánokkal harcolt, Bill Picket lebirkózott egy bikát, Cleo Hearn pedig Kennedy díszőrségében is szolgált, mielőtt saját rodeóshow szervezésébe kezdett. Bár a legfrissebb kutatások szerint az amerikai cowboyok közel egynegyede fekete bőrű volt, meglehetősen ritkán találkozunk velük westernfilmekben és -sorozatokban. Most három cowboy életén keresztül ismerhetjük meg a vadnyugati marhapásztorok és a rodeó világát.

A színes bőrű cowboyok elfeledett története az amerikai vadnyugaton

Ha kíváncsiak vagyunk honnan származnak a legendás vadnyugat lóháton vágtázó, pisztolypárbajokat vívó és lasszóval felszerelt hősei, akkor egészen a 19. század első évtizedeibe, az akkor még spanyol, majd mexikói fennhatóság alatt álló Texas felé kell tekintenünk. Az Egyesült Államok déli, rabszolgatartó államaiból ekkor tömeges kivándorlás indult meg Texas irányába. Egyre több és több fehér marhatulajdonos hajtotta át csordáját a határ másik oldalára az olcsó földek miatt, valamint azért, hogy ezzel megmeneküljön az odahaza felhalmozott adósságaitól. Habár a mexikói kormányzat elviekben nem ismerte el, sőt tiltotta a rabszolgaság intézményét, az amerikai telepesek rendszeresen magukkal vitték fekete rabszolgáikat is, ezzel biztosítva a munkaerőt újonnan telepített ültetvényeiken. 1825-re Texas lakosságának közel 25%-a rabszolga volt, mely arány 1860-ra már egyharmadnyira nőtt.

Ekkorra a rabszolgaság kérdése robbanáspontig feszítette az északi és déli államok viszonyát. Az Egyesült Államokhoz 1845 végén csatlakozó Texas az amerikai polgárháború idején a szakadár déli államok alkotta Konföderációhoz csatlakozott. Bár a tényleges hadműveletek jobbára elkerülték az állam területét, a telepesek nagy része fegyvert fogott és keletre vonult, hogy a déli ügyért harcoljon.

A farmerek távolléte idején az addig főként ültetvényeken dolgozó rabszolgákra hárult a feladat, hogy gondoskodjanak az állatállomány igényeiről is. Rövidesen elsajátították a marhatenyésztéshez szükséges képességeket, így például sokan megtanulták, hogy kell betörni a lovakat, hogyan lehet kiszabadítani az iszapos talajba ragadt borjakat, vagy éppen a bozótban fennakadt texasi hosszúszarvú marhákat. Erőfeszítéseik ellenére, az egyre súlyosabb munkaerőhiány és megfelelő karámok hiányában – a szögesdrót csak a polgárháborút követően terjedt el az Egyesült Államokban – a marhacsordák jelentős része elszabadult és vakon kóborolt a prériken.

A háborúból hazatérő farmerek számára létfontosságú volt, hogy összegyűjtsék kóborló állataikat. Minthogy azonban az Egyesült Államok Alkotmányának 13. kiegészítése végleg eltörölte a rabszolgaság intézményét, az állattartók ekkor már nem számíthattak a feketék nyújtotta ingyen munkaerőre. A háború évei alatt megszerzett szakértelmükre azonban szükségük volt, így rengeteg korábbi rabszolga kapott állást mint marhapásztor, vagy ahogy a korban nevezték, cowboy. Szolgálataikra a következő évtizedekben tovább növekedett az igény, ahogy a texasi farmerek kereskedni kezdtek az északra fekvő államokkal. A csordákat hosszú utakon és barátságtalan vidékeken hajtották keresztül, az indián törzsek által folyamatosan zaklatva, ezért különösen fontos volt, hogy azokat fegyverekkel és állatokkal egyaránt jól bánó férfiak kísérjék.

A Smithsonian cikke bemutatja, hogy a cowboy-lét a biztos megélhetés mellett társadalmi felemelkedést is jelenthetett a korábbi rabszolgák és leszármazottaik számára. William Loren Katz afrikai-amerikai történelemmel foglalkozó kutató szerint a fekete marhapásztoroknak, bár gyakran kellett szembenézniük az őket sújtó rasszizmussal és diszkriminációval – így például útjuk során volt, hogy nem szolgálták ki őket egyes éttermekben vagy épp nem kaptak szállást a helyi fogadóban –, magasabb megbecsülésnek örvendtek mint a leginkább liftkezelőként és kézbesítőként alkalmazott sorstársaik, a cowboyok közösségein belül pedig a fehérekkel egyenlőnek számítottak.

A 19-20. század fordulójára jelentősen megváltoztak az állatartást befolyásoló gazdasági viszonyok. A vasúthálózat kiépülésével, a szögesdrótkerítés elterjedésével és az indiánok rezervátumokba telepítésével egyre kevesebb munkáskézre volt szükség a marhatenyésztésben. A hagyományos cowboyvilágnak bealkonyult. Az átmenet különösen kedvezőtlenül érintette a színes bőrűeket, akik csak nehezen tudtak volna földet vásárolni, így kénytelenek voltak alacsonyabb fizetéssel járó munkákat vállalni. Az élelmesebbek azonban felismerték, hogy a vadnyugati világ továbbra is magával ragadja a városi emberek fantáziáját, így a cowboyok látványos lasszómutatványai az állattenyésztésből fokozatosan átvándoroltak a szórakoztatóiparba. A 20. század elején elinduló rodeó napjainkban is igen népszerű, sőt mára igazi sportággá fejlődött.

Három korszak, három élet – a cowboy-léttől a rodeóig

Nat Love

Az afrikai amerikai cowboyok első generációjának képviselője volt Nat Love, akinek élettörténetét az 1907-ben megjelent önéletrajzából ismerhetjük meg. Rabszolgaként született a Tennessee állambeli Nashville városában. Még gyermekkorában megtanult írni-olvasni, majd a rabszolga-felszabadítást követően korábbi tulajdonosa, Robert Love ültetvényén dolgozott tovább apjával, mint részbérlő. Apja halálát követően egy szomszédos farmon vállalt munkát, ahol kiderült, hogy nagy tehetsége van a lovak betöréséhez. 16 éves korában nyert egy lovat tombolán, amit azonnal eladott 50 dollárért, majd felkerekedett és Kansas állambeli Dodge Citybe költözött, ahol hamarosan állást kapott mint cowboy.

Önéletrajzából a westernfilmek legismertebb jelenetei köszönnek vissza. Városi szalonok, játéktermek és táncházak világa jelenik meg. Olvashatunk benne arról, hogyan kísért hatalmas csordákat egyik helyről a másikra, hogy kocsmázott Billy, a Kölyökkel és arról is, hogy harcolt a földjeiket védelmező indiánokkal. Nagy csodálattal szól cowboy-társairól: „Bátrabb és igazabb emberek sosem éltek, mint a puszták eme vad gyermekei, kiknek otthona a nyereg, fekhelye pedig az anyaföld volt.”

Love maga is a századvég gazdasági átalakulásának esett áldozatul. Munkáját elvesztve maga mögött hagyta a vadnyugatot és Denverbe költözött, ahol megházasodott és vasúti hordárként dolgozott. Miután több városban is élt, végül családjával Los Angelesben telepedett le, ahol 1921-ben, 67 éves korában halt meg.

Bill Picket

Bill Picket 1870-ben született felszabadított rabszolgák gyermekeként. Gyermekkorában otthagyta az iskolát és már korán egy farmon kezdett dolgozni. Itt megfigyelte, hogyan kapják el a pásztorkutyák az elszabadult állatokat. Ez alapján alakította ki saját technikáját, melynek során lováról a bikára ugrott, az állat ajkába harapott, majd szarvánál fogva a földre kényszerítette. Mutatványát számtalan ember csodálhatta meg, amikor a Miller testvérek vándor rodeóshow-jával járta a világot, később pedig mozifilmekben is szerepelt.

Nyugdíjba vonulása után, 1932-ben, 62 éves korában érte a halál, amikor egy vadló fejberúgta. 1971-ben beválasztották a rodeó Hírességek Csarnokába.

Cleo Hearn

A most 76 éves Cleo Hearn 1959-ben lett profi rodeós. 1970-ben ő lett az első afrikai-amerikai cowboy, aki országos lasszóversenyt nyert és szintén ő volt az első, aki rodeóval szerzett sportösztöndíjjal jutott be egyetemre. Gyakran szerepelt cowboyként különböző reklámokban és ő volt az első fekete aki eljátszhatta a híres Marlboro Man szerepét. Tagja volt Kennedy elnök díszőrségének is.

Az egyetemen üzleti diplomát szerzett, majd a Ford dallasi telephelyén kezdett dolgozni. 1971-ben saját rodeóshow szervezésébe kezdett. A Cowboys of Color Rodeo névre keresztelt vándor rodeóshow ma már több mint 200 különféle etnikumú sportolóval járja az Egyesült Államokat, hogy megismertesse közönségével a cowboyok életét.