Hódolat az Alapítónak – hangversennyel emlékeznek a Nemzeti Múzeum létrehozására
2017. november 6. 15:28 MTI
A korszak zenei stílusait felidéző hangversennyel emlékeznek november 18-án a Magyar Nemzeti Múzeumban az intézmény 1802-es alapítására és alapítójára, Széchényi Ferencre.
Korábban
A Hommage á Széchényi Ferenc – Hódolat az Alapítónak című, hagyományteremtő hangversenyen a korszak zenei stílusait felidéző műsorral emlékeznek Széchényi Ferencre, olyan zeneszerzők műveivel, akik nemcsak egy időszakban alkottak, hanem egymás művészetére is hatottak. Az eseményen a Medikus Zenekar Händel, Haydn és Beethoven műveit adja elő Dubóczky Gergely vezényletével – közölték a szervezők. A barokk zene egyik csúcspontjának tekinthető Händel 1740-ben megjelent, vonósokra komponált, tizenkét darabból álló concerto grossója, amelyből a koncerten két jól ismert darab hangzik el.
Haydn 1761. május 1-jén lépett másodkarnagyként az Esterházy-hercegek szolgálatába, és hercegi utasításra még abban az évben elkészült azzal a három szimfóniával, amelyből a hangversenyen A reggel szólal meg. Beethoven a Nemzeti Múzeum alapításának évében komponálta II. (D-dúr) szimfóniáját. A hangversenyt záró 2. tételt a zeneszerző legpoétikusabb alkotásainak egyikeként tartják számon, dallamai a régi idők békéje utáni vágyódást idézik meg. A hangversenyre váltott jeggyel 18 órától ingyenesen látogatható a Nemzeti Múzeum Magyarország történetét 1703-tól 1990-ig bemutató állandó kiállítása.
A tárlaton nemcsak újkori és modernkori történelmünk jeles személyiségeit és történelemformáló eseményeit ismerhetjük meg, hanem zenetörténeti érdekességekkel is találkozhatunk. A Semmelweis Egyetem Medikus Zenekara 2008-ban alakult. A javarészt szimfonikus felállásban működő együttes egyetemi rendezvények rendszeres résztvevője, emellett többek között Bayreuthban, Svájcban és a Zeneakadémián is nagy sikerű koncerteket adott. Dubóczky Gergely karmester 2009 óta a zenekar művészeti vezetője. Széchényi Ferenc 1802. november 25-én fordult engedélyért I. Ferenc császárhoz, hogy tudományos gyűjteményét a nemzetnek ajándékozhassa. Az uralkodó hozzájárulását adta, így ezt a dátumot tekintik a Magyar Nemzeti Múzeum alapításának.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 20:20
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait 18:05
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit 14:20
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál 13:20
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap