Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 

Csábító démonok

Bár az ókori remeték önmegtartóztató életet éltek, életrajzaik arról tanúskodnak, hogy rendszeresen viaskodtak csábító démonaikkal. Sigmund Freud ezt valószínűleg az elfojtott nemi vágyból eredő belső, lelki konfliktusnak nevezte volna. Alexandriai Szent Atanáz, a 4. században élt alexandriai püspök pontosan erről a jelenségről számolt be Szent Antallal kapcsolatban. Hasonló esetet jegyzett fel Palladius, egy korabeli zarándok a Nitriai-sivatagban tett látogatása után egy hetvenes éveiben járó aszkétáról, Paconiusról , akit egy női ruhába öltözött démon szállt meg, s akinek emiatt tizenkét éven át nem volt egy nyugodt perce sem.

Az egyiptomi keresztények számára az önmegtartóztatás maga volt a gyötrelem, és a testiség csábításának minden egyéb világi hívságnál nehezebb volt ellenállni. A legenda szerint a 3. században a kor egyik legfontosabb alexandriai teológusa, Órigenész saját kasztrálása mellett döntött, miután engedett a csábításnak. Bár a remeték nem merészkedtek ilyen messzire, Palladiustól tudjuk, hogy amikor egyikük, Evagrius bűnbe esett, a saját maga által kiszabott büntetéseként hosszú téli éjszakákat töltött el egy „kútban meztelenül üldögélve, míg végtagjai le nem fagytak”. 

A kínzó önmegtartóztatás és a nőgyűlölet között mindössze egy keskeny határ húzódott. A szerzetesek egyik alapelvévé vált a figyelmeztetés: „Ne fogadj nőt a kunyhódban!” A felszólítást betartó Remete Szent Antal, aki egy sírboltban lakott, egy alkalommal elüldözött egy lakhelye közelében sétáló nőt. Szent Atanáz Szent Antalról szóló művében álruhába öltözött démonként ábrázolta a betolakodót.

A sivatagi lét azonban nemcsak a koplalásról és önmegtartóztatásról szólt, hiszen számos váratlan, de annál kellemesebb meglepetést is tartogatott. Remete Szent Pált sokan például az etológusok előfutárának tekintik: az aszkéta tanulmányozta a vadállatok viselkedését, és már-már kommunikálni is tudott velük. A legenda szerint egy holló hozott neki minden nap kenyeret, és amikor már érezte, hogy közel a vég, megkért két oroszlánt, hogy ássák ki a sírgödrét.

Természetesen nem minden ókori aszkéta szelídített oroszlánokat, de mindannyian vegetáriánusak voltak, és rendkívül jó kapcsolatot ápoltak az állatokkal. Remete Szent Antalt az állatok védőszentjévé választották, és az észak-olaszországi falvakban a mai napig „malacos Szent Antalként” emlegetik, mivel a korai ikonokon disznóval az oldalán ábrázolták. Ünnepén, január 17-én az emberek magukkal viszik háziállataikat a templomba, hogy áldást kérjenek rájuk.

1. Sivatagi aszkéták
2. Méltó elődök
3. Csábító démonok
4. A kosárfonástól a salétromkitermelésig
5. A „sivatagi anyák”: valóság vagy legenda? 

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

nyár
Múlt-kor magazin 2011

• Az örökség
• Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
• A közös kód
• Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
• A Délvidék megszállása 1941-ben
• Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
• A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
• Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt