Hiányos felszereléssel, ábrándokat kergetve tűnt el a dzsungelben az El Doradót kereső expedíció
2023. augusztus 6. 16:04 Múlt-kor
Talán még ma is akadnak olyanok, akik úgy vélik, hogy valamikor a történelem folyamán egy ma még számunkra ismeretlen, magas fejlettségi fokot elérő civilizáció létezett Dél-Amerikában. Ez a szóbeszéd többek között El Doradóval, a konkvisztádorok által hasztalanul űzött legendával kezdődött a kora újkor hajnalán. Az évszázadok folyamán sokat szelídült történet később is számos felfedezőt indított arra, hogy bejárják Dél-Amerika még ismeretlen területeit. Közülük is a leghíresebb Percy Fawcett volt, akinek 1925-ben veszett nyoma a dzsungelben.
Percy Fawcett (k) és elcsigázott csapata a dzsungelben
Korábban
El Doradótól a tudományos felfedezések világáig
Amikor a 16. században a spanyol konkvisztádorok megjelentek Amerika partjainál, gyakran az arany utáni éhség hajtotta őket. Az aztékok és az inkák közismert leigázása mellett számos kisebb népet támadtak meg a feltételezett aranyáért. Ekkoriban terjedt el El Dorado legendája, amely arról szólt, hogy valahol Dél-Amerikában létezik egy aranyból épült város.
A legenda alapját a muiszka indiánok egyik szertartása képezte, amelynek keretében aranyporral kenték be törzsi vezetőjük testét, aki így ugrott be egy tóba, miközben további aranytárgyakat dobáltak utána. Mindez vélhetően egy fordítási hibaként „alakult át” komplett aranyvárossá az európai felfedezők világában.
A 18. század végéig több spanyol, majd angol kísérletre is sor került a sokat emlegetett El Dorado megtalálására, ám a város története hamarosan átkerült a legendák világába.
A 19. századtól kezdve azonban ismét egyre népszerűbb lett az az elképzelés, hogy valahol Dél-Amerikában, a dzsungelek mélyén egykor létezhetett egy magaskultúra, amelynek csak apróbb nyomai maradtak meg.
„Pirara és az Amucu-tó: El Dorado helye” Charles Bentley rajzán, amelyet az 1835 és 1839 között zajló expedíción készült rajzai alapján készített a „Tizenkét látkép Guiana belsejéből” című kötethez
Ennek a lehetőségét csak erősítette a maja Tikal városának megtalálása, amely csaknem ismeretlenül feküdt az 1850-es évekig a közép-amerikai dzsungel közepén, valamint sokat lendített a helyzeten a Macsu Pikcsu 1911-es felfedezése is.
Ezzel párhuzamosan a 20. század elejére a felfedezők által el nem ért területek, az úgynevezett „fehér foltok” száma igencsak lecsökkent. Ilyenek voltak például a sarkvidékek, amelyeket csak a század elején sikerült meghódítani. De ide tartozott az amazonasi őserdők mélye is.
A nehezen megközelíthető, a sűrűn lakott vidékektől távol eső régiók feltérképezése még a mai napig sem teljesen megoldott, és akadnak olyan területek, ahol még nem járt fehér ember.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Csodával határos módon élte túl az IRA ellene szervezett merényletét Margaret Thatcher 15:05
- Átadásakor nem nyerte el mindenki tetszését a Steindl Imre által tervezett Országház 12:20
- Ehetetlen ételek és elégedetlen matrózok is akadályozták Kolumbusz küldetésének sikerét 10:30
- A magyar oktatás egyik legsikeresebb reformere volt Klebelsberg Kuno tegnap
- Angolnak született, de a magyar szabadságért küzdött Guyon Richárd tegnap
- A nátha is hozzájárult az Apollo–7 legénysége és a földi irányítás közti vitához tegnap
- Reagan és Gorbacsov izlandi találkozójával kezdődött a hidegháború enyhülése tegnap
- A magyar népi kultúra kincseivel várja az érdeklődőket a Néprajzi Múzeum új állandó kiállítása tegnap