Hiába kapta meg a Nobel-békedíjat, a szegényházban élte le életét Jean-Henri Dunant
2023. október 30. 16:05 Múlt-kor
Jean-Henri Dunant az 1859-es solferinói csata sebesültjeinek borzalmas állapotát látva kezdeményezte azt a széleskörű összefogást, amely a Nemzetközi Vöröskereszt megalakulásához vezetett. Az életének utolsó szakaszát szegényházban töltő Dunant 1910. október 30-án bekövetkezett halála miatt már nem láthatta, hogyan állították segélyező szervezetét minden korábbinál nagyobb feladat elé az első világháborúban harcoló hatalmak.
Korábban
Üzletember a csatatéren
Jean-Henri Dunant (1828–1910) svájci üzletember eredetileg a III. Napóleon francia császárral remélt találkozás miatt érkezett a harctérre. Ugyan korábban is részt vett különböző jótékonysági akciókban, de a solferinói csatamezőn való megjelenése teljesen véletlenszerű volt.
1859. június 24-én engedélyt kért a francia parancsnokságtól, hogy megtekinthesse a solferinói ütközet színhelyét. Ekkor sebesült osztrák katonákra talált rá, akiket a város lakossága ütlegelések közepette űzött ki menedékhelyükről. Ez a jelenet indította el benne a sebesültek ápolását végző szervezet létrehozásának gondolatát.
A háborúk, katasztrófák és természeti csapások áldozatai hosszú évszázadokon át semmiféle intézményes védelmet nem élveztek. Az egyházi és polgári szervezetek alkalmankénti segélynyújtása az adott közösség összefogásán és akaratán múlt.
A csatatéren maradt sebesültek sorsa a környező lakosság szándékaitól függött. A 16. századtól vált gyakorlattá, hogy a harcoló felek előzetesen megegyeztek a hadifoglyok cseréjéről, kiváltásuk módjáról, a beteg és sebesült katonák védelméről.
Ezen alkalmi szerződések azonban nem váltották ki az intézményes rendezést. Az egyének és a közösségek segítő akciói alkalmiak és elszigeteltek maradtak, nem váltak nemzetközi, még csak országos szintűvé sem.
Dunant Solferino lakosaiból saját pénzen önkéntes mentőcsapatokat szervezett, és a sebesültek számára szükségállomásokat létesített.
A fiatal Jean Henri Dunant
A terepmunkával párhuzamosan hozzálátott a befolyásos támogatók megszerzéséhez, arisztokratákkal levelezett, és hazatérése után könyvet írt tapasztalatairól, valamint az összefogás fontosságáról.
Beszámolója Európa-szerte akkora visszhangra talált, amire talán ő maga sem számított. Dunant a sikerén felbuzdulva európai lobbikörútra indult, hogy a politikai döntéshozókat megnyerje nemzeti, majd egy nemzetközi segélyszervezet létrehozásának.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot 09:50
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric 09:05
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap