Hét zűrös legenda az űrkutatás történetéből, amely máig felkavarja a közvéleményt
2017. május 11. 17:02
Korábban
Csatornák a Marson?
A tudományos ismeretterjesztés egyik első jelentős alakja volt az amerikai Percival Lowell, aki az 1800-1900-as évek fordulóján számos írást tett közzé, amely a széles olvasóközönség számára mutatta be mindazt, amit a korban tudtak a világűrről. Eme írásaiban Lowell felvetette, hogy a Mars felszínén távcsövekkel látható hatalmas jelenségek valójában egy intelligens civilizáció által épített mesterséges csatornarendszer része, amelynek célja, hogy vízzel lássa el a hatalmas marsi sivatagokat.
Azóta természetesen már számos űrszonda jutott el a Vörös Bolygóra, de mindeddig még egyetlen fénykép sem készült, amely igazolta volna Lowell elméletét a mesterséges marsi csatornákról. A kérdéses jelenségek valójában természetes képződmények lehetnek, amelyeket sok ezer évvel ezelőtt víz vagy jég vájhatott a bolygó felszínébe.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- A háborús károkat szenvedett Belgium nem volt jó választás az olimpia megszervezésére
- Furcsa testi elváltozásokat jósoltak a hosszútávfutás női képviselőinek
- Csaláshoz folyamodott a görög maratonista az első újkori olimpián
- Minden idők legjobb góllövői között tartjuk számon Zsengellér Gyulát
- A főváros egyik első gőzfürdője állt a Komjádi Sportuszoda helyén
- Többször alakította önmagát a filmvásznon Papp Laci
- A spanyol klub, amiben Puskás főnixszé válhatott
- Már gyerekkorában autóversenyző akart lenni a Forma-1 legendája
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20