Hét zsarnok kivégzése
2020. június 9. 11:39 Múlt-kor
Korábban
Duce a benzinkút tetején lóg
„Az arca olyan volt, mint a viasz, a tekintete üveges, szinte már vak. Arcáról nem a félelmet, hanem a teljes kimerültséget olvastam le. Mussoliniban egy csepp akaraterő sem volt már, szellemileg halott volt” – mondta Urbano Lazzaro, az 52. Garibaldi Partizán Brigád egyik tagja, aki 1945 áprilisában felismerte Olaszország menekülő vezérét.
Amikor 1943 júliusában a szövetséges csapatok partra szálltak Szicíliában, a Ducét megfosztották hatalmától, börtönbe zárták.
A szövetséges németek egy elit alakulata azonban kiszabadította őt a rabságából. Ismét miniszterelnök lett, ám az ellene puccsot végrehajtó fasiszta vezetők kivégeztetésén, valamint emlékiratai írásán kívül másra nem maradt ereje.
A lelkileg és testileg is megtört Mussolini 1945 áprilisában, amikor a szövetségesek az utolsó észak-olaszországi német állásokat is áttörték, szeretője, Clara Petacci társaságában egy német konvojjal próbált meg Svájcba menekülni.
A tervek szerint onnan Spanyolországba repültek volna, ugyanis Clara bátyja Madridban szolgált konzulként.
Szerencsétlenségükre április 27-én a Comói-tó melletti Dongo közelében kommunista partizánokkal találkoztak, akik elfogták, és másnap – több, a Salói Köztársaság vezetésében részt vevő tisztviselővel együtt – agyonlőtték őket.
Holttestüket a milánói Piazzale Loretón tették először a járdára fektetve közszemlére. Nem sokkal később tetemüket egy Esso benzinkút tetőszerkezetére akasztották fel fejjel lefelé. Maradványaikat leköpdösték, kővel dobálták és megcsonkították.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2014
- Mátyásdomb: Lonkai-kastély
- Mi volt Augustus sikerének kulcsa?
- Zrínyi kirohanásai
- Az ujj nélküli apáca titka
- A gulyáskommunizmustól a műanyag kilencvenes évekig
- Kémelhárítók „rendszerváltása"
- Színészből lett politikusok
- A maffia Tízparancsolat-értelmezése
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.