Hét rettenthetetlen kalandornő, aki beírta a nevét a történelembe
2017. július 21. 18:32
Korábban
A kalóz, akitől rettegtek a kínai tengereken
Történészek szerint Ching Shih fiatal korában egy kínai kisvárosban dolgozott prostituáltként, majd 1801-ben feleségül ment egy, a korszakban rettegett kalózkapitányhoz. A lány férje mellett gyorsan elsajátította a hajózás fortélyait és együtt bejárták és végigrabolták a tengereket Kína és Malajzia között.
Amikor férje 1807-ben meghalt, Ching Shih maga vette át a kalózhajó kapitányságát és rövidesen minden várakozást túlszárnyalt. Egy jól valóságos bűnszervezetet épített ki, egyre több és több hajót és legénységet állítva kalózbirodalmának szolgálatába. A tengeri haramiák között vasfegyelmet tartott, és kérdés nélkül lefejeztette azokat, akik engedély nélkül fosztottak ki egy hajót vagy kikötőt.
1809-ben a kínai kormányzat, a britek és a portugálok támogatásával kísérletet tettek Ching Shih legyőzésére és meggyilkolására, de súlyos kudarcot vallottak. A rettegett kalóznő végül egy kényelmes „nyugdíjat” is ki tudott alkudni maga számára a kormányzattól. Élete végén visszatért a szárazföldre és saját bordélyházat, illetve kaszinót üzemeltetett.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a01f91ced050cecd7355bc9df458a3a2.jpg)
![1. világháború](/ih0Ax/label/.cut-640x400/39.jpg)
1. világháború
- Az ultimátum egyetlen pontjának elutasítása miatt tört ki az első világháború
- Párizs felszabadításában haditudósítóként vett részt Ernest Hemingway
- Máig nem ismert a Doberdónál elesett magyar katonák pontos száma
- Élete végéig a legitimisták egyik vezéralakja volt ifjabb Andrássy Gyula
- Soha nem érezte magát bűnösnek a szarajevói merénylő
- A bombák mellett állítólag sonkát is dobtak a németek Londonra az első világháborúban
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/9638e9fd92c4b7face522895ec1c9c07.jpg)