Hét kevésbé ismert Árpád-házi királylány
2015. május 13. 15:19
Korábban
Akit visszaküldtek
Géza fejedelem második gyermekeként született Juditot (973-1020) 14 éves korában 987-ben kérte feleségül I. Mieszko lengyel nagyfejedelem fia, a lobbanékony természetű Boleszláv számára. A lengyel krónikaíró szerint Judit szép és kiváló volt, sőt arany és ezüstből álló dús hozományt is vitt magával. 2 év múlva azonban a fiatal férj – első, német feleségéhez hasonlóan – elégedetlen lett Judittal, s királyi koronára vágyva a német fejedelmek között nézett körül új asszonyért, Juditot pedig hazaküldte Gniezno várából csecsemő fiával, Beszprimmel együtt.
A Piast-házból származó Vitéz Boleszláv (uralkodott: 992-1025) a lengyelek Szent Istvánja, ugyanis északi szomszédunk a fejedelem ellentmondást nem tűrő politikájának köszönhette államiságát, s Európában betöltött szerepének megalapozását. Mieszko utódja apja halálát követően, miután a trónharcok során száműzte mostohaanyját és féltestvéreit, egyesítette az Odera és Visztula folyók közt és a Warta folyó mentén élő törzseket, majd megkezdte a Lengyel Fejedelemség határait kijjebb tolni. Kiterjesztette uralmát a Balti-tenger partvidékére, s országlása idején került a máig az egyik legemblematikusabb lengyel város, Krakkó a fejedelemséghez, amelyet a csehektől orozott el. Az életében öt feleséget elfogyasztó Boleszláv 33 éven át uralkodott, ám csupán 1025 húsvétján koronázták királlyá, így csak két hónapig élvezhette a felkent szerepkört.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap