Hét híresség, akit elutasítottak a seregtől
2020. szeptember 1. 08:23 Múlt-kor
Korábban
A mázlista Oscar-díjas – Paul Newman
A Martin Scorsese rendezésében készült, A pénz színe című filmben nyújtott alakításáért Oscar-díjjal jutalmazott színészlegendának 18 évesen nagy álma volt, hogy pilótaként szolgálhassa hazáját.
Ezért 1943-ban be is iratkozott a haditengerészet V-12-es pilótaképző tanfolyamára a Yale Egyetemen, ám csalódnia kellett, ugyanis hamar kiderült, hogy színvak. Nem adta fel, rádiósnak és tüzérnek képezte ki magát.
Előbb a hawaii Barber's Pointra küldték, ahol a pilótaképzésben segédkezett, majd 1944-től kezdve a Csendes-óceánt átszelő torpedóbombázókon teljesített szolgálatot hol rádiósként, hol toronylövészként egy Avengeren.
Életét igazából egy szerencsés véletlennek köszönhette.
Százada az Észak-Mariana-szigeteki Saipanban állomásozott, amikor 1945 tavaszán, az okinavai csata idején megkapták a parancsot, hogy tegyék át székhelyüket a USS Bunker Hill fedélzetére.
A repülőgép, amelyen Newman rádiósként szolgált, azonban nem tudott bevetésre indulni a pilóta fülgyulladása miatt, így a földön maradtak.
Newman egységének többi tagja az ütközet során az amerikai anyahajó fedélzetén tartózkodott, és áldozatul esett a hajót 1945. május 11-én reggel gyors egymásutánban érő két kamikazetámadásnak, amelynek közel négyszáz tengerész és katona esett áldozatául, noha a hajó végül nem süllyedt az óceán mélyére.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.