Hét híresség, akiket alkalmatlanság miatt utasítottak el a hadseregtől
2023. március 7. 14:18 Múlt-kor
Korábban
A cápáktól a francia konyháig – Julia Child
Julia Child leginkább arról híres, hogy megismertette a francia konyhaművészetet az amerikaiakkal, azt viszont kevesen tudják róla, hogy a második világháborút is megjárta.
Megpróbált csatlakozni az amerikai hadsereg női hadtestéhez, illetve a haditengerészet női osztagához, ám 188 centiméteres termete miatt mindkét helyről elutasítást kapott, így végül a CIA elődjének tartott Office of Strategic Serviceshez lépett be.
A történelem szakot végzett lány (ekkor még gyermekkori nevén, McWilliamsként) kezdetben gépírónőként tevékenykedett a szervezet washingtoni székházában, ám hamarosan felelősségteljesebb pozícióba került: a Vad Billnek is becézett William J. Donovan tábornok parancsnoksága alá kerülve szigorúan titkos kutatói feladatai lettek.
Asszisztensként például 10 ezer hírszerző ügynök nevét kellett rögzítenie, majd pedig a tengerészgyalogság cápaelhárító rendszerének kifejlesztésében segédkezett.

[galeria_kep_28755]
Később Srí Lankára, majd Kínába került, ahol olyan főzetet segített kikeverni, amely elriasztotta a cápákat, amelyek így nem hozták működésbe a vízbe telepített, a német tengeralattjáróknak szánt robbanóanyagot.
Kínában ismerkedett meg későbbi férjével, Paul Cushing Childdal, aki szintén az OSS alkalmazottja volt.
Julia gyermekkorában a családja mellett szakácsnő ügyködött, így addig nem is tanult meg főzni, míg a kényes ízlésű jövendőbeli meg nem szerettette vele az ételalkotás művészetét, valamint a francia konyhát. Ezután már nem volt megállás.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- Kegyetlenül meglakoltak II. Károly királyunk gyilkosai tegnap
- Ted Bundy az elbűvölő szörnyeteg tegnap
- Harminchárom éve kötötték meg az Európai Uniót megalapozó maastrichti szerződést tegnap
- Már első turnéja alkalmával meghódította Amerikát a Beatles tegnap
- „Lélegző” házak az ókorban? – Az antikvitás építészeti megoldásai tegnap
- Az orvoskar „mostohagyerekének” tekintették az állatorvosképzést 2025.02.06.
- Hollywood westernfilmjei után fordult a politika felé Ronald Reagan 2025.02.06.
- Évszázadokon át dacolt a történelemmel az aprócska Liechtenstein 2025.02.06.