Hét híres kutya a történelemből
2020. június 16. 08:15 Kulcsár Ádám
Korábban
Fido, a leghűségesebb
A második világháború egyik leghíresebb kóbor kutyája az olaszországi Fido volt. 1941 novemberében a toszkán Borgo San Lorenzo városában egy téglagyári munkás hazafelé tartott a buszmegállóból, amikor az útszéli árokban meglátott egy sérült kutyát.
Carlo Soriani megsajnálta, hazavitte és meggyógyította az állatot. A Fido (a latin fidus szó hűséget jelent) névre keresztelt ebet feleségével együtt befogadta otthonába.
Felépülése után Fido minden áldott nap követte gazdáját a buszmegállóig, s figyelte, hogyan megy munkába, délután pedig szintén elé ment, amikor a busz hazahozta a téglagyárból.
Két éven át mindez naponta így zajlott. 1943. december 30-án azonban egy igen heves szövetséges bombatalálat érte a kisvárost, a gyár megsemmisült, Soriani is életét vesztette.
Fido soha többé nem látta gazdáját, de 14 éven át (azaz több mint ötezerszer) ment ki a megállóba, remélve, hogy egyszer hazatér.
A média hamar felfigyelt az ebre, aki a hűség mintaképévé vált. Számos magazin írta meg élettörténetét, többek között a Time is.
1957-ben pedig a város polgármestere a gazda özvegyének jelenlétében egy aranyéremmel jutalmazta meg az állatot, sőt még ebben az évben egy szobrot is kapott.
1958. június 9-én lehelte ki a lelkét, éppen akkor, amikor gazdáját várta a megállóban. Halálhírét számos újságban bejelentették.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap