Hét híres haldokló utolsó mondata a középkorból
2015. október 2. 08:24
Korábban
Aki bizarr dolgot kért
A félszemű Jan Zizka cseh huszita hadvezér életében soha nem vívott vesztes csatát. Szolgált IV. Vencel király udvarában, majd zsoldosnak állt. Bejárta szinte egész Európát, a győztes oldalon harcolt az 1410-es grünwaldi csatában, ahol a lengyel seregben ő vezette a cseh zsoldosokat, majd a százéves háború idején 1415-ben az azincourti csatában, az angolok soraiban. Neve a huszita háborúk kitörése után lett ismert, amikor a Prága melletti Tábor hegyét bevehetetlen erőddé építette ki és fegyelmezett csapatokká képezte ki a lelkes huszitákat.
A táboriták győzelmet győzelem után arattak Zsigmond magyar és német király ellen, és hamarosan Csehország nagy része birtokukba került. A hadvezér 1421-ben Rabí ostrománál elvesztette másik szeme világát is, ettől kezdve vakon vezette seregeit, tapasztalt kapitányainak jelentéseire támaszkodva. A katonái vég nélkül tisztelték vezérüket, akinek 1424. október 11-i halála után a táborita had tagjai árváknak nevezték magukat, mert úgy érezték, az apjukat vesztették el. A krónikás Piccolomini feljegyzése szerint ez volt Zizka utolsó kívánsága: „Bőrömből készítsetek dobot, hogy halálom után is vezethessem csapataimat”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap