Hét híres ember bizarr szokásai II.
2019. március 8. 17:26 Múlt-kor
Korábban
A kávéfüggő francia
Számos tanulmányt olvashatunk, hogy egy nap vajon hány kávét szabad elfogyasztani, hogy az egészségünkben ne essék kár. Bár Honoré de Balzac, a Huhogók világhírű szerzője ezeket természetesen nem olvashatta, ha mégis megtehette volna, bizonyára kiröhögte volna a szerzőket. A francia számára a kávé magát az életet jelentette. Nem három-négy, hanem napi 50 csészével hörpintett fel az „ördög italából”. Szüksége is volt rá, ugyanis a munkatempója eszméletlen volt. „Tizenhat, sőt huszonhárom órát dolgozott a napból, zárt zsalugáter és gyertyafény mellett (...) s hozzá, mint Voltaire, kannaszám hörpölte a kávét” – írta róla Egon Friedel. Az olykor 48 órán át megállás nélkül dolgozó regényíró az erőltetett életmód miatt 51 éves korában elhunyt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap