Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
2020. május 12. 08:20 Kulcsár Ádám
Korábban
Diesel titka
Az öngyulladó belsőégésű motor feltalálója, Rudolf Diesel 1913. szeptember 29-én a Dresden nevű gőzös fedélzetén utazott Antwerpenből Angliába, hogy meglátogasson egy londoni céget, valamint egy ipswichi gyárat.
A francia születésű német mérnök a kedélyes hangulatban elfogyasztott vacsora után este 10 órakor vonult vissza aludni. Ezt követően többé nem látták, reggel a kabinja üres volt, az ágyában láthatólag senki sem aludt. A hajó nélküle futott be a harwichi kikötőbe.
Tíz nappal később egy holland hajó legénysége egy férfi holttestét halászta ki az Északi-tengerből a norvég partok közelében.
A bomlás már igencsak előrehaladott állapotban volt, így miután elvették személyes tárgyait – tengerész szokás szerint – visszadobták az elhunytat a sós vízbe.
Tucatnyi elmélet született a mérnök rejtélyes haláláról, aki találmányai és szabadalmai ellenére sokáig anyagi gondokkal küzdött, a halála előtt időszakban azonban már kezdett egyenesbe jönni.
Néhányan öngyilkosságra gyanakodtak, ám ezt hamar elvetették. Ennél valamivel logikusabb következtetés, hogy szabadalmai miatt a konkurens üzleti körök végeztek vele, esetleg egyes kőolajcégeknek nem volt túl szimpatikus, hogy a mérnök a növényi származású olajokat preferálta.
Emellett olyan híresztelések is szárnyra kaptak, hogy az értékes szabadalmaival egyre inkább Angliát támogató mérnököt – az első világháború gazdasági és katonai előkészületei során – a német titkosszolgálat tette el láb alól. Minden bizonnyal Diesel halála örök rejtély marad.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2022
- A szeretet mártírjai – megjelent a Múlt-kor téli száma
- Maksymilian Kolbe atya önfeláldozása
- Az embermentő Jane Haining
- Sisi unokahúgának botrányos emlékiratai
- Diego Velázquez: Krisztus Márta és Mária házában
- Karikás Mihály és a Kis Pipa
- A fordulatra képtelen fenegyerek: Grósz Károly
- A Szentföld egy magyar tiszt szemével
- Clara Schumann – A nő, akinek először sikerült
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20