Hét diktátor furcsa hobbijai
2020. április 7. 10:45 Kulcsár Ádám
Korábban
Mussolini, a hegedűvirtuóz
A magát egész életében intellektuális fölényben érző, kenyerét korábban újságíróként kereső Mussolini igazi művészetpártoló volt. Kiváló hegedűművész hírében állt, gyermekkora óta játszott ezen a hangszeren, és később sem tette a sarokba, ugyanis a zenéléssel könnyen meg tudta nyugtatni magát. Már fiatalabb korában nagy nőcsábász hírében állt, és nem zavarta, ha az illető hölgy jóval idősebb nála, vagy az sem, hogy házas. Mikor ismerősei ezt felhánytorgatták neki, állítólag mindig elővette a hegedűjét, és addig játszott, amíg el nem hallgattak.
Szüksége is volt a zene adta relaxációra, ugyanis az erőszakos természetű és hirtelen haragú Mussolininek már fiatalkorában sem kellett a szomszédba mennie egy kis agresszióért: a kis Benito azzal szerzett magának kétes hírnevet az iskolában, hogy állandóan zaklatta és megverte társait.
Felnőttként igyekezett minden reggel elolvasni egy versszakot Dantétól, és ha éppen nem Abesszínia meghódításán törte a fejét, akkor – Szaddám Huszeinhez hasonlóan – szívesen írt romantikus regényeket, politikai műveket, vallásellenes ponyvaregényt – és németre fordított olasz klasszikusokat. Összesen 44 kötete jelent meg.
A Duce – megalapozva ezzel a fasiszta mitológiának az erős és szorgos vezetőről szóló alapját – naponta 18 órát dolgozott, és még vasárnap is ideje nagy részét munkával töltötte. Mussolininek az igazi hobbija maga a politika volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap